|
Hibátlan csapda: – Te vagy az, szerelmem? – Én!
Egy kattanás a sors gépezetében. Testvéri fogaskerekek, édes transzmissziók:
valódi nagyüzem. Kellékek, mint egy színpadon, lámpaernyő, villanyborotva, ágyhuzat. A
láthatatlan ketrec oldalfalain felejthetetlen mintájú tapéta: felhők.
S a hajtók lármája. A csaholás. A vérszag.
S egy eszme környékezi meg vackán a kant – mondhatnánk sugallat – a kimért
dörrenés előtt: Ez hát a férfikor – kopott sörény, lazuló hasizom, romló fogak: AZ ERDŐ
POLGÁROSODÁSA!
|