| Mondja rám, aki egyszer beletalált már a kulccsal a kulcslyukba, |
| hogy nincs átütő egyéniségem, |
| és akinek kedélye egy szerelmi tragédia folytán |
| hiányolja hanghordozásomból azt a sajátos zamatot, |
| amitől a borszakértő megérzi, hogy itt nemes óborral állunk szemben, |
| mivel e mesterségben engem nem Ikszipszilon egyedülálló lelkivilága izgat, |
| hanem a kollektív eszmélkedés luxusa, más szavakkal: |
| a káprázatokra utalt szükség folytonos esélye a küzdelemre, |
| hol puszta kézzel fojtogathatja a vasba öltözött végzetet – |
|
| add, köznapok múzsája, aki választékos ízlés híján |
| villamost vezetsz vagy éttermi pincérek képében |
| fújod a füstöt az egy-a-tucatból világ bombákkal borotvált arcába, |
| hogy a sok félreismerhetetlen egyéniség közt |
| félreismerhető legyek, mint az időjárás, |
| mely felhő-gallérját kihajtva úgy könyököl a földre, |
| mintha a virágzás rügyező kezét kívánná megkérni, |
| pedig ingében kést rejteget, a veszélyes tanúk tárgyilagosságát! |
|
|