| Csontok közt suhogás. Csak a szél, a testtelen angyal. Üresség. |
| Valami mégis. Üveg-csöndből valami zaj. Ének vagy nyüzsgés. |
| Valami mintha föltámadna és odaülne az asztalhoz, |
| Valaki más a mi ruhánkban, a mi fintorainkkal és mozdulatainkkal, |
|
jellegzetes hanghordozásunkkal és föltett szándékunkkal, |
| hogy a semmiből halásszunk madarat és füttyöt, |
| ideül, szembe velünk, és üres szeméből a nap kiragyog. |
| Valami hirtelen sugár átdöfi lényegünket: |
| nyilak vagyunk a nyár sebében, sebek a levegő testén, |
| huzat a fény csontjai között, esésben emelkedés. |
| Szobrok egy olyan múzeumban, ahová nem jön látogató. |
|