| Az idő, a titkos ügynök már rég beépült szervezetünkbe; |
| házasságunk annyi veszélyen átcsempészett mikrofilmjén |
| meszes gerincünk röntgenképét látni. |
| Húsz év – sok is egy átlagos, értelmiségi párnak. |
| Van bennünk valami vérlázító. |
| Romeo és Júlia egy újabb reformnemzedékből, |
| őszen, mérsékelt súlyfölösleggel – |
| inkább egy burleszkfilmbe illenénk, |
| mint a szűk világváros zsúfolt kriptájába, |
| ahol most már csak egymás szemébe nyílik a titkos alagút… |
| imbolygó fény… a hatvanas évek… |
| a testünk éppolyan átlátszó, mint a tervünk, |
| melyet kínjában ötlött ki a méregkeverő, kontár barát… |
| A fiatalság lebukik, ha túl soká él; ez a sorsa. |
| Kispárnánkat a fejünk alá gyűrve lassan süllyedünk. |
| De ha gyülemlő ráncaink harisnyaálarcát lehúznánk, |
| előragyogna mögüle az ifjú koponya, |
| s kézfejünkön az őrült tetoválás: VAN FÖLTÁMADÁS! |
|