Szép nyári nap, a párkák szótlanul figyelnek^*

Jól megnézem, amit csak egyszer láthatok – az anyagóceánt egy közönséges utcaképben. És fülelek, hogy hallom-e a Föld ágyát betöltő morajlást,   a bálnaszív hatalmas dobbanásait? Mindig az itt és most a kulcs sehol-soha zárhoz. S a kulcslyukon át látni a világfény ritkuló haját, a göcsörtös bazalt-tarkót, melyet a párkák hallgatása süt.