Számum

A cserfes ifjú, aki Indiát bejárta, nem gondolt a halálra. Eb ura fakó! Az élet harminckét évesen – India, vasvörös föld szikrázó napsütésben, hol még a levéltetű is azt énekli, hozsánna, s a vérfa ága gyűrűs gyönyörtől remeg. Szeretném tudni, mit látott apám, amikor meghalt olyan idősen, amilyen idős most én vagyok! A puskatus szaggatta kárpit hasítékán benéző barokk világfit, akiben ő hitt? Egy középosztálybeli istent vámpírfogakkal, kígyószakállal? Vagy mást? A Föld zsellérábrázatát? Hogy az van, ami volt? A süketnéma számum kvarcfény homokját, ahogy lassan befutja a szfinx mellét, a tömegsírt, óceánhab-foltos gyerekkorunkat?