Tükrök

Nevekkel próbálkoztam: nyár; színekkel: kék-fehér; utalásokkal a bársony gyönyör lángnyelveire… Nem készen kapható istent akartam… Valami arc sugárzott rám… vagy érme, a vertarany menny illó domborműve, igen és nem, én és nem én, mindig a másik, a változékonyságba rejtett állandóság, amiről elég annyit tudni, nem tudom, s már megkísért a kocsonyás emberszem galaktikaképe – benne az esztelen és tündöklő hiba, ahogy a véges próbálja értelmezni a végtelent… Van vagy nincs, ez a füstköpenyes keresztes kérdése, a tűzköpő egyházaké. Igen és nem, mindig a másik; egymás versét szikrázzuk, egymás tükrei.