| Túl sok különbség, túl sok egyezés |
| egy felületesen jó viszonyhoz. |
| Fiatalon kiröhögtem: – „A Vas? – Avas!”. |
| Majd fordult párat a Föld, |
| és láthattam magamat, mint csodálatos ifjút |
| csodálnivaló hülyének… egy évszázad |
| késéssel. A klasszikus közvetlenség költője |
| még bátran pillangózhatott a költemény medencéjében: „Testvér!” – |
| mi viszont a széles gesztuson gonoszul vigyorgunk. |
| Csak lassan, óvakodva, oldalazva, |
| mint mesterünk a kerülgetésben, |
| Eliot. Nem árt az elővigyázat a foghíjas lépcsőn, |
| melyen lefelé botorkálunk, félálomban, rá-rátaposva |
| valami elevenre. „Pardon”, |
| morogjuk; semmi felelet. Csak egy fakó |
| mikrofonhang, a Vergiliusé ismétli – szalagról? – |
| nevünk helyett lakáscímünket, |
| miközben körben görcsbe rándult |
| testek képében hánykódik valami szenvedés, |
| talán az idő. És nincs más fényforrás, |
| csak cinkosan összevillanó szemünk. |
|