| S hogy Sárgarépa már mindent tudott |
| keresztbe, hosszába és verset írni, |
| s olyan sokszor közölték a lapok, |
| hogy azt már elég nehéz volt kibírni, |
|
| elment a mesterhez, s szólt néki: Lőrinc, |
| szívemet régóta gyötri a bánat, |
| már annyiszor elnéztem, hogy miről írsz, |
| s most oly nehezen csinálom utánad. |
|
| Szeretném, hogy a nyavalya kitörjön |
| és végre igazi nagy verset írjak, |
| képemről a bőr többé le ne jöjjön! |
| A mester válaszolt tünődve: Írjad. |
|
| Ámde akkor nehezebb lesz a sorsod, |
| s bizony mondom sokszor le sem közölnek, |
| törnek viszont az orrod alá borsot. |
| Szólt Sárgarépa: Mesterem köszöntlek. |
|
| S elment, az ég lassan a holdra feljött |
| sötétlő létráján az alkonyatnak. |
| Sárgarépa meg elkapott egy felhőt. |
| S még aznap este leadta a lapnak. |
|
|