Heves Vagy Ágnes

Séta* A fákon már áttört a délután, jártunk a Krisztinában, nem szóltál, néztél propán és bután, megreszketett a vállam. Feszes, későgótikus ég alatt néma és barna állat, Európa – mondtad s megcsókoltalak. És eltörtem az állad.   Már te is király?* Én akkor éppen holtakat temettem két éve már és fagyott volt a föld. Néném szemét üregéből kivettem és emlékül a balzsebembe tettem – s te gépelsz. Ó be rongy is vagy te, ó be kanavász vagy! Én láttam már a velőt a levesben és ettem marhahúst is torma nélkül, én már tizenhárom éves koromban József Attila késői versei voltam; szél volt, fejemre dőlt a ház, felkeltem s azt mondtam a törmeléknek: mi az nem tud köszönni? Te kis piszok! A lábadra már rá se lépek, már beléd se rugok, szemeidet ki sem nyomom! A bárkák közt, a parton, ahol állok, holnap kisebb felhőátvonulások – helyenként zápor is keletről.