A világ teremtése

és egyéb badarságok

 

 

 

 

A világ teremtése*

filozófiai operett avagy a klasszikus költészet lehetőségei

Jean Effel szellemének



Szereplők
AZ ÚR
ELSŐ ANGYAL, teljesen hülye
MÁSODIK ANGYAL, undok individualista
HARMADIK ANGYAL, ha mód van rá, viszonylag értelmes
az első emberpár
ÁDÁM
ÉVA
JOHANN WOLFGANG GOETHE, miniszter

 

Nyitány

Ez az ős, ez az ős, ez az ősköd itt,
itt még csak az atom hősködik,
de az se, hajaj, bizony az se sokáig,
mert bokájától a homlokáig
úgy elfogja a kábulás,
hogy megkezdődik a tágulás,
és ami régen elegynek egy volt,
kifut a fazékból a mennybolt,
s a továbbiakban minden részlet
csak töredéke az egésznek,
ami kényelmetlen az észnek,
de nincs mit tenni ellene,
mert így kívánja a szelleme,
ami a lényegét tekintve mi más,
mint általános relativitás,
mely relatív ugyan, de általános,
mert több pontján is a semmivel határos,
amiben, mint majdan az őstulok,
föl-alábolyongnak a kvantumok:
ez az ős, ez az ős, ez az ősgomoly,
és ez nem vicc, mert komoly.
 

Nagygyűlés a teremtés kezdetén

ELSŐ ANGYAL

  Tisztelt Nagygyűlés, Kedves Teremtmények,
  minden dolgozó lélek,
  Urunk és Teremtőnk nevében
  forrón üdvözöllek benneteket az égben!
  És hogy ne húzzuk az Úr primőr idejét,
  megkezdjük e gyűlés színrevitelét,
  melynek lelkesítő és fölemelő tárgya
  az a hősies munka, mellyel az Úr
  az első naprendszert legyártja:
  az a töretlen lendület, az a nehézségeken úrrálevő
  alkotókedv és teremtőerő,
  mely mindig megtalálja a helyes utat,
  ahol föltalál, újít és kutat
  (mert céltudatosság jellemzi az Urat,
  amivel az egyszerű angyalnak
  ragyogó példát mutat),
  egyszóval az Úrnak az a dicső és egyedülálló,
  páratlanul nagyszerű és forradalmi tette,
  mellyel örökre beírta nevét
  az általa teremtett történelembe.

MÁSODIK ANGYAL

  Tisztelt Nagygyűlés, Kedves Teremtmények,
  halhatatlanok, halandók, lények,
  dolgunk tehát a Teremtés:
  bástya a semmiben, nem rés! –
  ami nagyvonalakban kétségkívül nagyszerű,
  de közelről a dolog mégsem ilyen egyszerű,
  azt hiszem, érzem az első kísértést,
  hogy föltegyek néhány kellemetlen kérdést:
  egy, ha az istennek olyan nagy a hatalma,
  hogy lehet az, hogy a paradicsom – alma?,
  kettő, ha minden rendben van a tervvel,
  miért tilos termelni azzal a szervvel?,
  harmadszor és végtelenedszer,
  mit akar az Úr elérni ezzel,
  hogy egy ilyen elhamarkodott teremtésbe beleheccel? –
  amikor a semmiből kilóg a fenekünk,
  holdra és napra telik nekünk?,
  miközben korog az angyal gyomra,
  emberre meg paradicsomra? –
  erre van éter?! –
  Nem és nem,
  ez valahogy nem az én teremtésem,
  és kiderül majd ebben a darabban,
  mihelyt az összehasonlításhoz rendelkezésünkre áll a nap,
  a napnál világosabban:
  ez az egész az Úr bulija,
  hogy legyen a fiának mit megváltania!

HARMADIK ANGYAL

  Tisztelt Nagygyűlés, Kedves Teremtmények,
  sok a szöveg de egy a lényeg:
  eldöntött kérdés, hogy le leszünk teremtve,
  az Úrnak erre megvan a keretje.
  Nem mondom, probléma lesz elég,
  vegyünk csak egy olyan apróságot, mint az ég,
  ami sohasem lesz egészen tiszta
  és meglátszik majd rajta,
  hogy az Úr a semmiből fusizta,
  és folyton dörög és beázik,
  hogy az angyal halálra fázik,
  míg ingben-glóriában ácsorog,
  mert minden vacak kis eső az ő hátán csorog.
  De hogy jön ez és a többi az alkotás öröméhez,
  amit a lélek teremtés közben érez!
  Megmondta az Úr nemegyszer,
  csak azon győzhetsz, akivel verekszel,
  és én kimondom, mások bár ki ne állják,
  bírom az öreg ájtatos dumáját,
  nekem jöhetnek hátulról más angyalok,
  én csak egy egyszerű angyal vagyok,
  én, ha majd lesz réz, a rezet kivágom.
  Ez legyen a legelső teremtés a világon!
  Éljen bölcs tanítónk és nagy vezérünk az Úr!
  Éljen és virágozzék az egész azúr!

HÁRMAN, KÓRUSBAN

  Fel, fel a mennyei melóra,
  fel, fel, te mennynek üdve!
  Ha meg lenne már teremtve az óra,
  most egy istenit ütne!
 

Az ember meggyúrása

ANGYALOK

  Az ember, az ember, az új ember
  mindent bír és mindent mer,
  nincs neki távol, nincs neki messze,
  fejében nincs kárhozatos eszme,
  ha ő intézi az ügy nincs veszve,
  így lett megtervezve:
  széles mellel, széles vállal,
  kezében egy brossúrával.

AZ ÚR

  Gyúrjad, angyal, mindent bele!
  Készen van az alsó fele.

ANGYALOK

  Nincs határ és gát előtte,
  a baj csak azért van, hogy legyőzze,
  anyagban hisz de nem anyagiakban,
  verhetetlen az öntudatban,
  frissen mint a bolha pattan,
  fáradhatatlan:
  felülmúlja önmagát,
  feje helyén egy plakát.

AZ ÚR

  Hallelúja!
  Kész az ujja.

MÁSODIK ANGYAL

  Ez nem az én kenyerem.
  Hólyagos a tenyerem.

ANGYALOK

  Az ember, az ember, az új ember
  mindig győz és mindig nyer,
  munkacsatában meg nem előzik,
  remekül szervez és jól időzít,
  edzésben van ősztől őszig,
  nem iszik, nem nőzik,
  minden feladatra rátermett:
  üdv a teremtett kádernek!

AZ ÚR

  Állj! Állj az egész!
  Kész!

MÁSODIK ANGYAL

  Hogy el ne hallelújázzam magam!
  Az angyal teljesen kivan.

AZ ÚR

  Üdv nekem, üdv!
  Jöjj, sikerült szerkezet,
  add a kezed,
  a gazdasági versenyben az Úr
  egy fényévvel vezet.
 

Az ember receptje

(az Úr szakácskönyvéből)
Vegyünk egy teknőbe bőven anyagot,
homokot vagy agyagot,
vegyünk hozzá teremtett csapvizet,
néhány litert de legalább tizet,
ezt három angyal addig dagassza,
míg össze nem áll a massza,
ekkor bele a tyúktojást, kettőt,
ki ne felejtsük az élesztőt,
megszórjuk vékonyan puskaporral,
körítjük kis kaporral,
a földhöz ragasztjuk:
háborúhoz nyersen fogyasztjuk.
 

Az első emberpár teljesen el van ragadtatva

ÁDÁM

  Jaj de jó itt,
  jaj de szép itt,
  dícsérjük fennen az Urat,
  istenítsük ezt a kéglit!

ÉVA

  Milyen üdvös,
  milyen bájos,
  beépített almafával
  milyen meghitt és lakályos!

KETTEN

  Ez a csuda, ez a finom,
  ez a földi paradicsom!
  Hopp, hopp, hopp!
  Hű de üde ez a lét,
  élvezem a közelét!
  Hej, hej, hej! –
  Oltári egy hely.
  Az ember csak beleül
  és egész nap üdvözül,
  míg behúzzák a dicsőbe,
  a paradicsomi csőbe.

ÁDÁM

  Mert az embert kitöri a frász itt,
  míg reggeltől estig hozsannázik,
  örökké csak a nagy büdös lógás
  és sehol semmi kikapcsolódás,
  folyton csak az a hülye hálaének
  és semmi éjszakai élet,
  se egy jó rázás, se egy jó verekedés
  – még föl sincs találva a kés! –,
  se nő, se pia,
  mert szűziesség az Úr hobbyja.

ÉVA

  Folyton csak az üdvösség, mindig csak a hit,
  legalább melózni lehetne valamit,
  lenne csak egy ici-pici változatosság,
  ne csak ezek a tapsoló angyalocskák,
  ezek a bodorított lombú fák,
  ez a leghaladóbb és leggyönyörűbb világ,
  mert isten uccse
  ez a teremtés legelső giccse!

KETTEN

  De ez szigorúan csak a magánvéleményünk,
  a nyilvánosság előtt örülünk, hogy élünk:

ÉVA

  Jaj de jó itt,
  jaj de szép itt,
  dícsérjük fennen az Urat,
  ki egy modern édent épít.

ÁDÁM

  Nyakig a paradicsomlében
  kiáltsuk: éljen, éljen éljen!
  Éljen ő!
  A nagy belsőépítész és lakberendező!
 

A második angyal fölméri a maga mennyei helyzetét

Sok fafejű közt egy értelmes égi,
mit tehet az angyal, ha értelmiségi?
Tartja a száját és behúzza a szárnyát,
nem bírálja az Úr glóriáját.
De eljön még az ő ideje egyszer,
mikor már nem lesz cikk a kegyszer,
akkor majd előáll a hússal,
egy teljesen új mechanizmussal,
bízhatnak benne, lesz sikere,
az egész naprendszer ezzel lesz tele:
lesznek még nyájasak is énvelem,
hogy így hozzáértés meg úgy szakértelem!
Persze még elkel egy kis lassú tűz itt,
amíg az Urat erre befűzik.
Amíg ezt a kérdést az idő megoldja,
mit tegyek, megyek a bús pokolba.
 

A három angyal mindenben szabad kezet kap

ELSŐ ANGYAL

  Add, angyal, a szabad kezed!
  A várva várt perc elérkezett
  – ó üdvösség! ó élvezet! –,
  az Úr ezután csak elvileg vezet!

HARMADIK ANGYAL

  Megszűnt az ósdi
  mennylebontósdi,
  a felhőigénylés, a fényjelentés,
  nincs többé központi teremtés,
  ezután nem üdvözül minden akta:
  az Úr a hatásköre egy részét leadta!

MÁSODIK ANGYAL

  Most aztán szárnyalhat az angyal,
  most aztán elő az angyal-aggyal,
  most aki angyal, magáról hallat,
  jöhet az ötlet, a titkos sugallat,
  amivel az angyal a világon igazít
  és csinál a talmiból igazit!

HÁRMAN, KÓRUSBAN

  De mit? De mit? De mit?

ELSŐ ANGYAL

  Részletkérdés, csak legyen benne hit!

MÁSODIK ANGYAL

  Inkább egy kis epe.

HARMADIK ANGYAL

  Egy a lényeg: a kérdéseknek legyen közepe! –
  Mert akkor van mibe belevágni,
  akkor adódhat akármi,
  az angyal nem jön zavarba,
  az ügy hamar le van zavarva,
  az angyal lelke annál boldogabb,
  minél inkább intézi a dolgokat.

MÁSODIK ANGYAL

  Legföljebb minden marad a régiben!
  És a bizalom az égiben?
  Most hol van az Úrnak az a micsodája,
  az a pénzügyi csodája?
  Pont most tegyem a világot rendbe,
  amikor semmi nem jut az eszembe?

ELSŐ ANGYAL

  Adj nekünk, Urunk, egy ötletet,
  amivel fellendítjük az üzletet!
  Add meg nékünk
  a mi mindennapi nyereségünk,
  egyébként végünk,
  mert itt az idő, nagy isten,
  mikor a glória alá fej is kell!

HÁRMAN, KÓRUSBAN

  Ó jó fej, ó menő fej,
  kéne egy fej-lelőhely;
  az angyal nagy vágya
  egy gazdag agy-bánya,
  honnét akár az agyag
  kibányászhatók az agyak.
  Nem ott lennénk, ahol vagyunk,
  ha lenne hazai alap-agyunk:
  csak elgondolkoznánk egy picit
  és megszűnne a deficit,
  ahol az agy nem hiánycikk,
  a haszon sem hiányzik,
  csak lenne raktáron egy kis ész,
  nem lenne többé semmi vész,
  csak lenne egy kis agyvelőnk,
  mi is lehetnénk nagymenők!

HARMADIK ANGYAL

  Van itt ész épp elég.
  Mit siessünk. Nem ég az ég.
  Elkezdjük a fejlesztést.
  Írunk egy felterjesztést.

ELSŐ ANGYAL

  Most aztán itt a pillanat,
  most aztán meglátja az ég!…

MÁSODIK ANGYAL

  Hogy mossa az angyal
  a szabad kezét!
 

A mennytanács döntése a sztriptíz föltalálásáról

AZ ÚR

  A helyzet komoly, de nem reménytelen,
  mindazonáltal az Úr a teremtést
  elemezni kénytelen,
  hogy írhasson egy fölséges jelentést,
  melyben magabiztos felelősséggel
  közli a teljes éggel:
  van valami ebben a végtelenben –
  miközben minden a legnagyobb rendben! –,
  ami nyugtalanít engem.

ELSŐ ANGYAL

  Ha egy mód van rá, üdv nekem,
  van egy ötletem.

MÁSODIK ANGYAL

  Ettől megyek én mindig szét;
  mi az, ha nem vagyok indiszkrét?

ELSŐ ANGYAL

  A teremtés akkor a legszebb,
  ha beleviszünk egy kis szexet!

AZ ÚR

  Ó kárhozat! Ó romlás szelleme!
  Pia nem kéne? Vagy zene?
  De jó, hagyjuk, tegyük föl,
  hogy valami lesz ebből az ügyből,
  hogy én azt mondom, igen – te
  nemet vinnél az igenbe?

HARMADIK ANGYAL

  És kérdem én, hová vezet
  a mértéktelen élvezet?
  Nem bírja a szervezet.

MÁSODIK ANGYAL

  Sok a szöveg, már megvan a döntés,
  holnap megnyílik a Kegyelem Söntés,
  és szerintem biztosra vehető,
  hogy ettől még nem dől ránk a tető;
  én mondom, lesz majd, aki tartsa,
  ha malasztban hetyegni az Úr parancsa;
  végül is létezhet nagy és kis érdek –
  már előre látom, hogy egy jót kísértek.

AZ ÚR

  Üdv, üdv, az eszme áthat, ó,
  a kérdés áthidalható,
  majd végtelen kegyelemmel
  foglalkozom néhány vegyelemmel,
  hogy létrejöjjön egy új elem,
  melynek neve szerelem,
  mert hogyha ezt érzi az emberpár,
  nem is egészen ember már,
  valami más, mondhatni, több lett,
  s így nőtt a mennyei értéktöbblet.

MÁSODIK ANGYAL

  Teljes az egyetértés,
  kezdődhet a kísértés.

ANGYALOK, KÓRUSBAN

  Gyere csak ide, kis esztelen,
  tudod, mi vagy te? meztelen,
  de viselkedj csak fesztelen
  és ne félj a lángpallostól,
  nem bánt az, csak megkóstol,
  és attól se tarts, hogy innen kiűznek,
  csődbe jutna akkor az üzlet,
  inkább csodáld a glóriás puccot
  és szerezz be egy-két divatos cuccot,
  mert egyből megjön az életkedved,
  ha van magadról mit levetned.

AZ ÚR

  Ó árulás! Ó gyászeset!
  Az ártatlanság megesett.

HARMADIK ANGYAL

  Mindazonáltal a szervezet zsírja
  a terhelést egész jól bírja.

ELSŐ ANGYAL

  Bár tudom, hogy vannak, akik hűségemért fúrnak,
  hozsánna e dicső távlatért az Úrnak!

MÁSODIK ANGYAL

  Más szóval, megvolnánk. Tálalva a vétek.
  Remélem, ízlik a többfogásos étek.
  Mi rendeltük, de a cech a tiétek.
 

A kígyó dialektikus fölfogása

(az Úr doktori értekezéséből)
A kígyó is, mint olyan, a Teremtő mása,
bár kétségkívül gyanús a származása,
de azt tanítja a Világszellem,
legjobb, ha mi vagyunk magunk ellen,
s ha nem csak az epe de mi vagyunk a méz is,
a tézishez az antitézis,
mert így az eszme-pörgettyűt
mindig helyesen pörgetjük,
és megtermelve a mindennapi áldást
élvezhetjük a megváltást:
a kígyó persze, mint mennyidegen,
csak az ágak közt csúszkál hidegen,
mert egyszerű lélek és nem érti ezt,
és folyton sziszeg, mert a szelepe ereszt.
 

A paradicsomot teljesen konszolidálták

ÁDÁM

  Ez a paradicsom – hogy oda ne rohanjak!

ÉVA

  Mondják, hogy máshol sokkal szebbek vannak,
  mondják, hogy vannak más naprendszerek,
  ahol sokkal jobban üdvözülnek az emberek.
  De mihez fogna a kényelmes lélek ott,
  aki ehhez az édenhez szokott? –
  most kezdjen el egy új teremtésben bízni,
  reggeltől estig gürizni?
  Nem elég neki a maga baja? –
  örül, hogy lukas a sejhaja!

ÁDÁM

  Ez a paradicsom egy kis paradicsom.
  Kissé ütődött, de azért finom.

ÉVA

  És ma már nem úgy van itt mint régen,
  ma már nem festik át a felhőket az égen,
  ma már az embert nem kell folyton nyírni,
  ma már lehet egy kicsit sírni,
  ma már csak emléke kísért a múltnak,
  ma már a módszerek kifinomultak,
  s a lelkek sem kárhoznak már rakásra
  és egyre többnek van barlanglakása,
  ma már így-úgy elüdvözül az átlag –
  ma már az egész teremtés konszolidáltabb.

ÁDÁM

  És nincs több üdvözlégy és nincs hozsánna,
  már nem divat,
  a változás a mennyre is kihat:
  „Elő a colstokkal, félre a karddal!”
  üvölti hárfáját tépve az angyal,
  „je-je-je!
  je-je-je!” –
  ez az újtípusú kardal.

ÉVA

  A tejben viszont több a tej és kevesebb az őspor,
  szidják is sokan, hogy ez már nem a hőskor,
  hogy ez már nem az a világ,
  amit az Úr egy-két hete csinált;
  de bánom is én, kinek a hibája
  vagy érdeme:
  tény, hogy ma már nem ez a világ
  legsnasszabb édene!

ÁDÁM

  Törje a sugarát a Központi Nap,
  míg ragyog erről valamit központilag;
  van nekem épp elég fontos dolgom,
  egy népes családról kell gondoskodnom –
  akiknek nem ízlik a paradicsom, nem eszik! –
  én üdvözülök, ha a srácaimat
  a világegyetembe fölveszik!
 

Zárókép

(Johann Wolfgang Goethe bemutatja a világegyetem összes vasútvonalára érvényes szabadjegyét)
  Bizony, ha az ember miniszter,
  útra kell kelnie x-szer,
  ezért is becsüli az Úr kegyét,
  mennyébe érvényes szabadjegyét,
  s noha a Földről egy elhaló hang
  szólítja Henriket (azaz Johannt),
  kit érdekel végül is Margit,
  meg hogy ifjan az Úr mit akart itt,
  a nagy reményekből egy sikerdarab,
  a telt ház előtt futó világ marad,
  melyben már az is fényes eredmény,
  hogy írni-olvasni tud a teremtmény,
  nem is említve azt, hogy költeni,
  azaz levegővel hurkát tölteni,
  mely hurkával az igazi tehetség
  úgy csapja fejbe az egyszeri szerencsét,
  hogy attól helyben előáll az elme
  legigazibb és fényes győzedelme,
  minek folytán diccsel s szerelemmel
  betelve kerül helyére az ember,
  a húsevést és más ilyet elunva
  a Misztérium Minisztériumba,
  aholis munkálkodik serényen
  a közhasznot hajtó reményen,
  s noha legvégül ő is, mint mindenki, mausztót,
  előtte megírja (csak példának mondom,
  mondhatnék mást is) a Faustot.

 

 

 

Badarkák

 

 

 

 

Lehel vezér*

Folyton-folyvást fújta kürtjét nagy Lehel vezér,
kérdezték is tőle épp ezér:
„Mit csinálsz a kürttel, Lehelem?”
 
 „Lehelem”,
válaszolta rá és épp ezér
legalább egy félpercig nem kürtölt nagy Lehel vezér.

 

 

 

A sakál szakálla*

Nagy bánata az a sakálnak,
hogy szőrei épp, hogy sak állnak:
„Anyám”, sóhajt, „kopasszak állat?
Hisz úgysem hordhatok szakállat,
míg ki nem kúrál egy szak-állat!”

 

 

 

Az okapi*

Ameritka ama ritka
 
 állata az okapi,
amelyiknek minden mindegy:
 
 „O. K., Api!”

 

 

 

A Nagy Tűzvész*

 
 Tűz pusztít a Belvedere-ben.
 
 Fölnyerít egy fűzöld ló:
 
 „Mint önkéntes tűzoltó,
kijelentem, hogy nincs víz a belvederben!”

 

 

 

A parókás róka*

(mondróka)
 
 Kérdezik az aparókát:
 
 „Miért hordasz te parókát?”
 
 Azt mondja az aparóka:
 
 „A paróka
olyan dolog, amin kap a róka.”

 

 

 

Pop-art*

Okapiéknál a pop
 
 csupa méla bú,
sóhajtják az állatok,
 
 leginkább a gnú:
„Oh, kapi, kapi,
 
 blue!”

 

 

 

A vásárló panasza*

Kedden vettem a légettyűt,
s másnap a postán még egy gyütt;
 
 egy is eleget
 
 tyűzi a leget:
most meg a két tyű lég együtt!

 

 

 

Dr. Szabó példás magatartása*

Dr. Szabónak nem volt panasza;
 
 bár volt egy kis beszédhibája,
jól feküdt neki az ügyvédi pálya,
 
 s tárgyalás után gyakran szólt haza:
„Halló, itt dr. Sza… Sza… Sza… Sza… Sza…”

 

 

 

Az angol irodalom rövid története*

Ha Londonból Shakespeare-t kimerik,
 
 mi marad? A limerick!
De Londonból Shakespeare-t imerni
 
 ki meri k?

 

 

 

Nehéz évek*

Egy hegedűsnek mondja hangadója:
„Bármilyen nyeszlett hang a maga dó-ja,
 
 úgy megugrik a hang-adója,
 
 hogy csak rázza magát a majré –
 
 vajon a dó-ra jön-e maj ré?”

 

 

 

Kanca a megnyerő modorú ménhez*

„Ó mennyi, mennyi bánat ért
(olyan, amit csak állat ért)
 
 egy állatért!”

 

 

 

Jelenet a Ringből: Wotan rájön, hogy férfidíszét megbűvölte Loge*

Lóg e’.

 

 

 

Beszédhibász, az egyiptomi főpap*

Ízisz, Ozirisz,
jól halad a piramisz,
nemcak kő van, iram isz:
egész nap harszog a rabszolga-kórusz:
egy, kettő, Hó-rusz!

 

 

 

A fejbetörőgép idegen nyelvű prospektusa*

„Golyónkat hogyha burkából kifejtik,
kizárt eset a mégoly enyhe fej-tic.”
 
 – No jó –
 
 töpreng a korrekt vasgolyó –
 
 amíg írják, de nem, ha ejtik!

 

 

 

Az aradi radiátor*

Egy aradi radiátor, ha jöttek a radírgyárból,
hogy megfosszák hőn szeretett radírjától,
annyit szokott mindössze mondani:
„Radiátor, főképp aradi,
nem válik meg, sejde a radi-
radírjától!”

 

 

 

A macs*

Ha megvénül a macs,
vérszomjas és makacs,
a szemében ragacs,
 
 a lába kacska,
bár kölyöknek a macs
kis borotvapamacs,
s tejet kunyerál vacs-
orára, mint egy macska.

 

 

 

Egy nagy igazság*

Zádnakné de facto megözvegyül,
 
 ha Zádnak rendületlen ül.

 

 

 

Gőzék, avagy a megverselt filozófia*

Gőzék, kik a gőzösből módfelett
gorombán távoztak („de kérem,
robbanunk? robbanunk?”), fehéren
szállonganak a rét felett,
s a kocsironcsok és a kofferek
láttán fetrengnek lelki sebben,
miszerint, izé, ezesetben
az esetleges eset megesett.
– Hacsak… (idősebb Gőz, ki fennforog,
mint ringlispíl és etikai ok:)
– hacsak, mondom, nem történt árulás… –
mire Gőzék, már ahogy ez szokás,
lényegét látva a dolognak,
családilag elpárolognak.

 

 

 

Ellenpont, avagy a költészet a tudományoknál alacsonyabb rendű megismerési forma lévén, nem lehet meg érzelmek nélkül*

Fát döntenek Gőzék:
„Legjobb érv a gőzék!”

 

 

 

Záróvers, avagy a világ legrövidebb költeménye, avagy törekedjünk a tömörségre, és ne fecsegjünk fölöslegesen, amikor kevés szóval is elmondhatjuk azt, amit sok szóval mondunk el, miáltal mondandónk természetesen sokat veszít eredendő tömörségéből, ami pedig, bízvást állíthatjuk, nem válik hasznára, avagy a szegedi gőz*

Őz.

 

 

 

Paródiák

Költészet

 

 

 

 

Illyés Gyula

 

Hatalmas, nagy mondat, s a költők…*

Nem az apollinaire-i hévtől –
 
 a HÉV-től!
De mint aki ég felé tör!
 
 (Ahogy az étör)
 
 Beh úgy, ahogyan ott,
s mint régen – akkor! – ott-
 
 hon, szinte már repülve,
de – mintegy – földön ülve,
 
 a gyerekkor-
 
 ban, amikor
a költőnek még volt szava:
 
 ça va!
 
 Pont úgy beszéltem,
amíg a borjúneveldéhez értem.

 

 

 

Vas István

 

Verona, Porto Forinto*

A régi város hogy megváltozott!
A régi ezek már nem azok.
De a nyár mégis örökre ideszok.
Az öreg szív érzi az ifjú tézisét,
ha kirakja is a protézisét.
Napsütésség és déliség.
A Porto Forinto-n, látod? A krétarajz.
A kocsik között etruszk miniszoknya ajz.
És jön a pincér. S Dantét idézi: hinaus!

 

 

 

Weöres Sándor

 

Máté-passió*

 

1

Miatyánk kivagyok pampam
de azért ragyogok pampam
neked ez csak olyan pampam
de nekem komolyan pampam
Kilukadt a világ pampam
belukadt a világ pampam
ki-bejár Sanyikád pampam
de azért komolyan pampam
Minek is teneked pampam
hiszen ez tirirá pampam
tererem töröröm pumpum
idelő odalő bumbum
 

2

Harcon át marconát
harsonáz a költő
Átoson Jánoson
ráborul a bölcső
Ott terem Péteren
tizenkét apostol
impotens opponens
szódavízbe kóstol
 

3

Jézusomat köszönteni jöttem én,
szálló bárányfelhőt,
gombos cipőmben arcán korcsolyázni,
a néger eszkimók egén
fejjel lefelé lógni a próféták közt.
 

4

KERESZTELŐ SZENT JÁNOS:
Would you like some whisky?
 
 JÉZUS MÁRIA:
 
 Ich weiss nicht.
SANYIKA:
Szálem alejkum.
 

5

Te, aki hallottad ezt a dalt,
melytől több felsőfokú világegyetem szíve megszakadt,
te, aki hallottad ezt a dalt,
emeld föl lábadat, dugd be a szádba,
nagyujjaddal belülről nyomd ki szemedet,
és mondd: „reménytelen”,
és mondd: „hiábavaló”,
mert nincs több lábad,
és a füledbe már nem jut.
 

Gőgicse*

 

1

Az apám daliás handlé,
idejár, odajár, ajvé,
toporog kapuban, téren
„Kidobott kacat ez, kérem!”
Amikor az apám bajban,
a fején csöpögő vaj van,
amikor az apám ágál,
kenyeret, libazsírt drágáll.
 

2

Messze földön folyó a Neretva,
lány kezében de szép a beretva,
jó nagyot rúg Karába farába,
mért ne rúgna, ha fáj a falába.
Miska sógor, ha itt a majális,
néha részeg, de néha kajál is,
két porontyát ezerbe hasítja,
Róza asszony kis ingbe' visítja.
 

3

Isztor, Nyisztor, Tranzisztor,
kend engemet mért piszkol?
Piszkolja a nénikéjét,
abban lelje némi kéjét!
 

Mélypsyché*

Bunkótskát a mädchen
megfogá a’ végen,
tyű, mely vala neki,
töve s közepi.
Sóhajt a’ leánka,
Bunkótska, te drága,
mit tsiklandsz te, egek,
még megrepedek!
Ruhe, mondá ő,
marrha nőköltő,
vajh az mikor repedt föl
képzelettől?

 

 

 

Somlyó György

 

Tanmese, avagy a szerző Orrán-Száján Kemál, török költőnek Pablo Neruda „Somlyó Györgyhöz” című verséről írott verséről írott verse*

Kemál-e még az ősz Peterdi háza
ha a klíma kontinentális
ha a víz forráspontja 100º Celsius
ha a relatív páratartalom magasabb 80%-nál
ha a beesési szög és a kiesési szög különbsége nagyobb egy arasznál vagy azonos vele
ha a fénysebesség állandó
ha a Föld bolygó
Ha A+B=GY
ha az ötlet egy pihent agyé

 

 

 

Csanádi Imre

 

Nehéz esztendők krónikája*

Pölyhőt csingat az ősz. Van biza most cseráz,
van csak csorba, csiháng fű kele rég ahol;
nyessük bár elejét, mind kihasad korán,
 
 magnak fél fele sem marad.
Hát még… csüngdel a récs, füttyen alig pihók,
farkán billegető egy noha átszalad,
mondják, hm, csak azért, hogy nesze nagy legyen,
 
 húsnak már ha amaz kevés.
Korpázik cefetül, dérlik a nyeldeső,
udvarláb hegyiben, fáncsiga-féle-min
rejtvényt fejt nyereményt várva a kisdiák:
 
 metrum, csak mi a frászt jelent?

 

 

 

Pilinszky János

 

Rumbach,1974*

A walesi hercegnek

 
Újra és újra őket látom,
 
 a hold süt és az Úr mered,
s az Úr elé emberek fogva
 
 húznak roppant, nagy verseket,
amiket mind én írtam arról,
 
 hogy az Úr mered és hogy én
visszameredek, mire ketten
 
 kijövünk egymás könyökén.
S a versek lassan nyikorognak,
 
 a címűk mindig az: Kaputt,
s elébük fut a Kiadó és
 
 megtántorodva visszafut,
mert ők már a végsőt ragozzák,
 
 már azt mondják: Karád, Karám,
míg cekkerét vadul ledobva
 
 lecsap rám schrecklich Nagymamám.
 

Apukarifkabil*

Fogadjunk, nem tudod, mim van nekem.
Egy rabruhám. És néha szégyelem.
És néha, hogyha van rá alkalom,
kigyúl a szám és ég az alkarom.
És lángol és lobog a raffia.
És felkiáltok, ez az Ő fia.
De nem. Egy kápó. És nagyot ereszt.
És visszaszól vadul: te tetted ezt!
Se így, se úgy. Az évek nélküled –
mint fák között egy nyombélszűkület.
 

Szálka*

In memoriam Simone Teilhardovics Kafka

 
Menjen bele.
(Belemegy.)
Jöjjön ki.
(Kijön.)
Előtte is láb.
Utána is láb.
(A kéz.)

 

 

 

Heves Vagy Ágnes

 

Séta*

A fákon már áttört a délután,
jártunk a Krisztinában,
nem szóltál, néztél propán és bután,
megreszketett a vállam.
Feszes, későgótikus ég alatt
néma és barna állat,
Európa – mondtad s megcsókoltalak.
És eltörtem az állad.
 

Már te is király?*

Én akkor éppen holtakat temettem
két éve már és fagyott volt a föld.
Néném szemét üregéből kivettem
és emlékül a balzsebembe tettem –
s te gépelsz.
Ó be rongy is vagy te, ó be kanavász vagy!
Én láttam már a velőt a levesben
és ettem marhahúst is torma nélkül,
én már tizenhárom éves koromban
József Attila késői versei voltam;
szél volt, fejemre dőlt a ház,
felkeltem s azt mondtam a törmeléknek:
mi az nem tud köszönni?
Te kis piszok!
A lábadra már rá se lépek,
már beléd se rugok,
szemeidet ki sem nyomom!
A bárkák közt, a parton, ahol állok,
holnap kisebb felhőátvonulások –
helyenként zápor is keletről.

 

 

 

Kormos István

 

Dr. Buga Jakab éneke*

Vonszolnak hózentrágeren piroskabátos franciák
ki voltam otthon Kormos úr most csőlakód vagyok világ
ej mi a cső de hosszú kend Páristól messze van Mecsér
de megjövök láb nélkül is egy Fradi-MTK mecsér
víz mormolását hallgatom egy lavór partján új Mikes
manger boire aimer agir igék de köztük nincs ikes
sötét rokfortszag éjszaka caporalt szív isten fia
aláhull híres pendelyed Vagineaux Maleur Francia

 

 

 

Nagy László

(a pályakezdő)
A vaságyak öröme*
Ki egykor fütyültem vigan,
ülök a lét boglyáiban,
féligsült madármáj a szívem,
dekadens vagyok azt hiszem.
Testemet a láz rózsázza,
cipőben megyek kávéházba,
de az is lehet, hogy inkább
pszichoneurózisom van mezítláb.
Haj de a végzeten meg se lepődöm,
parkettán fekszem én, nem a földön,
két bazalt-hegy az én fenekem,
holtig vidáman illegetem.
(a beérkezett)
A Zsilett Angyal*
Dörgőn üllő kőberek ordasa zöldben tiprat,
fekete csipkék suhogásában tündér kiscsikó, riadozz,
világpenésszel habos pofáján kizúg a Zsilett Angyal,
aj te feketeszakállú, királyi korodra jön a dér, jön a dér,
szednék inkább csontmezőn markot, nyargalnék dögön a tengerig,
HOPSZA SÁRI, BALEÁRI, RÚGD A PARAZSAT,
bevennék inkább dögletes aszpirint, vetnék kőfalba zabot,
FENEKED RINGÓ IDEI RINGLÓ, ROZSDÁS A VASAD,
aszályos orcám nyúzó hóhér, bárd alól kimentem mosolyom,
hátam a szórendnek vetve kiáltok, csillagok, íme.

 

 

 

Simon István*

 

Az értelem keresése*

Nyári napnak alkonyulatánál
megállék a megyei könyvtárnál,
néztem s láttam: földig ért a lábam,
úgy, ahogyan szokott általában.
Lehet, hogy nincs szenzáció ebben,
de én, de én mégis észrevettem.
El is megyek komótosan, lassan,
hogy a sógorommal is tudassam.
Mennék is már, hát egyszerre hallom,
esti szél fúj suhogva a tarlón,
fekete föld, sárgán áll az asztag.
Ma se tudom elfeledni aztat.

 

 

 

Tornai József

 

A Három Állvány*

Ükk, Süvöltök, Ős-Sülttök,
ti vagytok a Három Állvány,
én meg a Kétlábu Kókuszdió vagyok.
Én vagyok a Magammal Titeket Megdobáló,
én vagyok a Fáról Leszállott,
döngetem szőrös mellemet:
Ükk, Süvöltök, Ős-Sülttök,
gyertek ide, mutatok valamit,
valamit mutatok, gyertek ide.
Ha nem jöttök, Három Állvány,
a ti bajotok, Három Állvány,
nem fogjátok látni,
látni nem fogjátok,
a ti bajotok.
Fizetek, Lapos Homlokú Ős,
volt egy Archaikus Duplám, egy Modern Szendvicsem
meg a Jó Néger Összefüggés.

 

 

 

Búsuló Juhász Ferenc

 

Vers villamosra, trolibuszra, autóbuszra, előleg után két napig taxira és harminckét nyomdai ívre*

Jaj ti nem ismeritek a nehéz saurus-szerű lelkek
 
 pirított-májszínű vérvirág-okádó-krátermélységeinek
 
 fecske-égre-nyilalló balzsamtáblalepénysikoltozásait.
Jaj ti nem láttátok a haldokló négyszívűek felhangviharnyögéseit
 
 meg a sóhajhegedűhúrfejű-Hold-kannibálok,
 
 s a csillagmadzagtüdejű-annabálok
 
 rettenetes-oroszlán-körömpuccolásait!
 
 Jődögél lefelé fodorfehér elvtárs:
 
 – Ferikém állati zseniális vagy te!
 
 Felfelelem néki szépen csendes szóval:
 
 – Tudom én azt régen, abodi szép leány.
Mert csak ő érti, a balekkacslángsivatagszívű,
 
 hogy meg kell halnom a sárkányszirompikkelyvirágos
 
 mezők közepében,
mert más nem érti a tűzkorongcsiszolóporsikolycsepülő-halálokat,
 
 amiket én megértem,
mert más nem érti az űrcsillaghajóárbockosárkeferámakötő-halálokat,
 
 amiket valaha kértem,
mert még három sor és én sem értem!

 

 

 

Garai Gábor

 

Sárgarépa halála*

S hogy Sárgarépa már mindent tudott
keresztbe, hosszába és verset írni,
s olyan sokszor közölték a lapok,
hogy azt már elég nehéz volt kibírni,
elment a mesterhez, s szólt néki: Lőrinc,
szívemet régóta gyötri a bánat,
már annyiszor elnéztem, hogy miről írsz,
s most oly nehezen csinálom utánad.
Szeretném, hogy a nyavalya kitörjön
és végre igazi nagy verset írjak,
képemről a bőr többé le ne jöjjön!
A mester válaszolt tünődve: Írjad.
Ámde akkor nehezebb lesz a sorsod,
s bizony mondom sokszor le sem közölnek,
törnek viszont az orrod alá borsot.
Szólt Sárgarépa: Mesterem köszöntlek.
S elment, az ég lassan a holdra feljött
sötétlő létráján az alkonyatnak.
Sárgarépa meg elkapott egy felhőt.
S még aznap este leadta a lapnak.

 

 

 

Poóri Sándor

 

Angyali béke*

Nem történt semmi, csak a völgy nekiment a hegynek,
csak eszemet vesztettem az iszonyú nyárban,
nem történt semmi, csak a halottak kapálni mentek,
csak kétcolos szögeket rágtam halálraváltan.
Nem történt semmi, csak forró fejemből
Monornál kiáradt a hatalmas nyári ég,
nem történt semmi, csak kijött a rendőr,
mert lapáttal verték egymást Csoóriék.
Nem történt semmi, csak összedőlt a szomszédban a ház,
csak negyven kemény mellű kislányt vert agyon,
nem történt semmi, csak kitört a frász
ezen a gyönyörű hétköznapon.

 

 

 

Kalász Márton

 

A szökött zebra szomorú története*

Mezőkön réteken szökött a zebra
mert falun már nem akadt zabra
Hát ahogy így vágtatott mendegélt
egyszer csak egy nagy városba ért
Ez egy nagy város gondolta a zebra
Itt talán lesz elég abra
És zúgott és zsongott a villamos vadon
és buszok járkáltak benne szabadon
De nem volt de ott se volt abra
És annyira vágyott már zabra
és úgy elszomorodott a zebra
hogy szájából kiesett a zabla
 

Das Ding*

(anziksz)
Hervad már koponyám
Soponyán.

 

 

 

Tandori Dezső

 

Betűjeles feladatok zárójeleinek feloldása az általános iskolák nyolcadik osztálya számára*

Q.-ba Z.-ből egy K.-val érkeztünk,
végigmentünk egy U.-n, fölszálltunk egy V.-re és
megváltottuk a J.-ket. Ezután sokáig (egy darabig)
semmi (mi sem) tört (zúzott) [Ént], majd a K. azt mond
fizessetek (ta) egy S.-t (sört), különben mindannyian [; a legtöbben]
el. Mentek P.-be (vasporos vonatféleség). Ezekben
az N.-ekben kszor tunk nála (vol)[so],
de mindig ugyanaz tört (edény, stb.),
míg végül (végtére) is [(el)me] guntuk és
(beküldendő a városok neve és egy üveg F.-i [fonyódi] természetes
ásványvíz) visszamentünk Q.-ból Z.-be de már egy másik K.-val.
A feloldás
HAJNAL, ÉGTÁJAK, NÉZSD, EZS Ő:
DEZSŐ, AZ ÉGŐ GÁZREZSŐ.

 

 

 

Paródiák

Próza

 

 

 

 

Déry Tibor

 

A napok sódere

A német nyelvű, képes hírmagazin, mely mostanában tájékozottságom legfőbb forrása, képes riportot közöl egy bizonyos Hannibál nevezetű úr vállalkozásáról. Az illető elefántháton óhajt átkelni az Alpokon. Mit mondjak erre? Én ötven évvel ezelőtt vonattal mentem Triesztbe. Változnak az idők.

*

Kertünkben kihajtott az első kankalin.

*

Visszatérve Herr Hannibálhoz. Az amerikai Massachusettsben (ezt az értesülésemet is az előbbi forrásból merítem) mostanában mind gyakrabban foglalkoznak ezzel-azzal. Mi lesz ebből?

*

Kertünkben kihajtott a második kankalin.

*

Az emberiséget különben (ez most arról jut eszembe, hogy sehogy sem találom a fentebb már említett német nyelvű, képes hírmagazinnak fentebb már ugyancsak említett számát) a környezetvédelem esztelen elhanyagolása jellemzi. Tegyük föl, hogy Hannibál úr vállalkozását siker koronázza. Mi fogja akkor az Alpokat koronázni? Elefántfekália. De hát mi dolga ezzel egy kiskerttulajdonosnak?

*

Kihajtott a harmadik is.

*

Íróvá tudvalevőleg úgy lesz az ember, hogy egy légzőkészülék segítségével lemerül Thomas Mann (a harmincas években divatos német író) „József és testvérei” című regényébe, hogy ott – miközben gondosan ügyel a nyomáskiegyenlítés céljából beiktatott merülési szünetek betartására, mely gondosság által megakadályozható a mondatrészek fulladást okozó összetapadása – a leendő íróra olyannyira jellemző kitartást tanúsítva addig gyakorlatozzék, míg a kellő műfogások birtokában és testi épsége veszélyesnek mondható kockáztatása nélkül továbbmerülhet oda, ahonnét már látszik, ha nem is a pont, de legalább egy pontosvessző; az elmélyedésnek ezen a fokán a leendő író tüdejében egy összefüggő stílusréteg, úgynevezett Kaf keletkezik, amit persze nem ajánlatos egyből felköhögni, mivel ez esetben, figyelembe véve a körülményeket, komolyan számolni kell a tüdővérzés eshetőségével, miértis ilyen alkalmakkor sokkal célravezetőbb amúgy is nagy megterhelésnek kitett tüdőnkből csupán egy-egy szerénynek mondható darabkát, úgynevezett Kafkát kibocsátani, mire a légzőkészüléknek leesik az álla, ami a továbbiakban jelentősen megkönnyíti az ekkorra már többé-kevésbé írónak nevezhető egyén víz alatti légzését, és nagyban elősegíti a víz alól való (lassú) feljövetelét is, melynek során persze éppoly gondossággal kell ügyelnie a körülmények (lassú) megváltozására, mint korábban, amikor még lefele tartott; ekképpen, tehát a mondottak szerint eljárva, azaz fölfelé lebegtünkben is szem előtt tartva az írói munkához kiváltképp szükséges folyamatosságot, és, ami legalább ugyanolyan fontos, a megszakítatlan munkafolyamat során egyre több, a későbbiekben felbecsülhetetlen értékűnek bizonyuló, mert a gyakorlatban is nap mint nap hasznosítható tapasztalatra szert téve, mind nagyobb és nagyobb darabokban adhatjuk ki magunkból a bennünk időközben képződött stílust, míg végül is a maradék egy darabban, úgynevezett összesben kijön, amikor is végre – a körülményekhez képest – nyugodt lelkiismerettel és a – megint csak a körülményekhez képest – jól végzett munka örömével elmondhatjuk, hogy kint vagyunk a vízből, mivel e pillanatban nagy valószínűséggel, mondhatnók, teljes bizonyossággal megjelenik az ekkorra már teljesen elkészültnek tekinthető író szeme előtt az áttekinthetően arányos mondatok és az aggályos tömörség legfőbb célja, a különben vesződséges és nemegyszer veszélyes írói munka legfőbb jutalma, egy mások szemében talán közömbös semmiségnek tetsző, az írásművészetben mégis oly fontos apróság, aminek sajnálatos módon most éppen nem jut eszembe a neve, egyszóval az a bizonyos hogyhívják, mely pont akkora, mint egy.

*

Még az előbbihez. Habent sua fata libelli. Magyarul: A fater annyi libexint szed, mint egy zuáv.

*

Kertünkből kihajtott az első Volkswagen.

 

 

 

Örkény István

 

Jeruzsálem hencegője

(egyperces novella)

A panorámabusz bekanyarodott a második emeleti gangra, és megállt özvegy Zahorán Kálmánné született Stern Róza szobakonyhás bérleménye előtt. Az idegenvezető várt egy kicsit, hogy az utolsó amerikai is lekászálódhassék a buszról, majd az ajtónyílásban álló nett özvegyre mutatva így szólt:

– És ez itt, kérem, a siratófal…

 

Jeruzsálem hencegője

(kétperces novella)

A panorámabusz bekanyarodott a második emeleti gangra, és megállt özvegy Zahorán Kálmánné született Stern Róza szobakonyhás bérleménye előtt. Az idegenvezető várt egy kicsit, hogy az utolsó amerikai is lekászálódhassék a buszról, majd az ajtónyílásban álló nett özvegyre mutatva így szólt:

– És ez itt, kérem, Zahorán Kálmánné…

 

Jeruzsálem hencegője

(színmű)

A panorámabusz bekanyarodik a második emeleti gangra, és megáll özvegy Zahorán Kálmánné született Stern Róza szobakonyhás bérleménye előtt. Az idegenvezető vár egy kicsit, hogy az utolsó amerikai is lekászálódhassék a buszról, majd az ajtónyílásban álló nett özvegyre mutat.

IDEGENVEZETŐ És ez itt, kérem, a Pesti Színház…

 

 

 

Mándy Iván

 

Mi van Gerával?

Egy fal. Egy olyan igazi hosszú fal.

Zsámbék mintha csak belepasszírozódna a falba. Már nem Zsámbék, csak egy darab fal. Egy darab malter a téglák között a Zsámbék.

A hang jön utána. Egy vékony, öreg körömreszelő benyúl a téglák között a Zsámbékig, és ott reszel a dobhártyáján.

– Fölhozni ide… egy olyat…

Zsámbék összébb húzódzkodik a malterban. Nem hagyja abba? Soha nem hagyja abba?

– Ez nem egy olyan… hogy ide csak úgy…

Zsámbék nem hozott föl senkit. Zsámbékot hozták. Nem is hozták, csak úgy jött a fal mentén. Aztán egyszerre csak itt volt.

Zsámbék kibújik a falból.

– Most hova megy… most mondja meg, hogy hova…

Egy tér. Zsámbék egyszerre mintha megöregedne.

A két fiú gyűrűbe fogja és kering körülötte. Aztán Zsámbék nagy, csontos öklöket lát. Akkorák, mint egy bulldózer.

– A fejét… azt a szép, okos fejét…

Zsámbék fekszik a kavicson. Szétszórt, fehér papírlapok a Zsámbék körül. „Mese a kis nyúlról meg a pogácsáról. Írta: Zsámbék Dezső.” Zsámbék fölkel, elindul, megy. Megy? A Zsámbék?

Egy utca. A nő elúszik mellette, beleolvad a kirakatba.

– Én még a Heddy Lamarral játszottam a Beöthynél… A Heddy Lamarral, érti?

Kávéház. Füstös, öreg arcok egy kihalt akváriumban. Zsámbék körbeúszik, leül. Rögtön odajön valaki, és megvizsgálja a kopoltyúit.

– Amerikai mogyoró?… ez?…

A ruhatárosnő néz Zsámbék után.

– Hát ezt… hát ez igazán…

Egy Kuka. Zsámbék ül a szemétben, a cipőjét fűzi.

Zsámbék arca, ahogy a cipőt fűzi. A cipő, ahogy Zsámbék fűzi.

Aztán a csattanás, mint ha valaki lecsapja egy Kuka fedelét. Egyetlen fehér villám a Zsámbék arca.

Mi van Gerával?

 

 

 

Mészöly Miklós

 

Toposzok

Persze nem gyakran. Csak amikor elkerülhetetlen.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

 

Dr. Kugálovics Albin, talán, a Márvány utcából. Vagy a Fasorból, az még jobb. Esetleg bemegy. Skurcban látjuk, ahogy megkérdezi. Persze ez túl direkt. Nem tetszik ez a Kugálovics. Főképp, hogy Albin. Esetleg nem is ő. Weisz Janka. A Lehel útról. Talán.

 

.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,.,

 

Lefelé jöttében benéz a fagubába, a pancsulár kinn jár az erdőn. „Domnule Ploesti”, mondja a csergének, mintha ő lenne a pancsulár. Megy tovább, a medvelesnél eltér, kalapot billent, úgy mondja: „Végtére maga is szekszárdi.” Hűvösödik. „Beidéztek”, mondja a Medve, „adóügyben”. Hát csak nem. Anutka néni a kalyibája küszöbén várja. „A sírkő elbillent.” Mentében visszanéz Tamási Áronra. „Úgy vagyunk már mink, valamint a rossz murga.” Megy tovább. „Doamna Juamna”, mondja. Végig a havason a rengeteg fenyő mind csupa toposz.

 

???????????????????????????????????????????????

 

Wittgensteinnél ez tisztább: „Rauchen ist verboten.”

 

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

 

Mégis Kugálovics. A kamerát úgy tartjuk, hogy kiüssük vele az

 

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Az Én a dolgok másik fele. Ezen a ponton mármint.

 

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

 

Öregasszony szemét. Attól majd megered a nyelve. Esetleg az orra vére. Mindenesetre, ezt így. A rezsójavításon gondolkozni. Esetleg ő is bemegy. Próza.

 

& & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & & &

 

Egy toposz közelről. Az Ő mértana. Erdő, arányok.

 

% % % % % % % % % % % % % % % % % % %

 

Mégsem Kugálovics. De bemegy, ez marad. Skurcban látjuk, ahogy megkérdezi és kijön. Utca a zöldövezetben. Renoválások. Nagyjából. Így.

 

= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =

 

Mondom, hogy nem gyakran. Csak amikor rám jön az a szörnyű, homloktáji fejfá

 

 

 

Hernádi Gyula

 

Sír a Rocco

 

1

– Álljon fel!

– Üljön le!

– Maga volt?

– Én voltam.

– Nem maga volt.

– Nem én voltam.

– Hazudik.

– Nem hazudok.

– Menjen föl!

– Jöjjön le!

– Ki volt?

– Ő volt.

– Ki az?

– Én.

– Hazudik.

– Nem hazudok.

– Álljon a falhoz!

– Jöjjön el a faltól!

– Ki volt?

– Én voltam.

– Nem maga volt.

– A fal volt.

– Hazudik.

– Nem hazudok.

– Ki a fal?

– Maga.

– Én?

– Nem maga, én.

– Maga?

– Nem én, ő.

– Ki?

– A fal.

– Hazudik.

– Nem hazudok.

– Elmehetek?

– Elmehet.

– Hova megy?

– El.

– Jöjjön vissza!

– Minek?

– Csak.

– Nem fáradt?

– Fáradt vagyok.

– Hagyjuk abba!

– Jó.

 

2

A tanya vergődő, fekete pont a déli táj mézzel leöntött papírján. Átmeneti arany, apró csíkokra szabdalt elesettség.

Wertheimzár kilép a tornácra, a nőt nézi.

A nő fölvesz egy puskát, hosszan céloz, lő. Leteszi a puskát, fölvesz egy másikat, céloz, nem lő.

Wertheimzár a nő arcába hajol. A nő feje szőke áttételek sorozata, a haja színe elbomlott álmélkodás.

– Miért csinálja?

– Három gyerekem van.

– Kitől?

– Nem tudom.

– Nagyok?

– Meghaltak.

– Mikor?

– Szülés közben.

Wertheimzár visszamegy a házba, fölvesz egy pisztolyt, a csövet a szájába veszi, szopogatja.

A falon elsárgult fotó. Újhelyi Szilárd koronásan, palástban, jogarral.

Wertheimzár kiveszi szájából a csövet, lő. A fotó közepén kis, perzselt lyuk keletkezik.

Wertheimzár arca kilazul, elenged. Hátradől, pihen.

 

3

A nyár esetleges, tág síkjai között összelapult, eltévesztett parasztház. A nap lassan hüvelyezi törékeny cserepeit, mintha vízből volna.

A házban tizenkét ember, kucsmában. Dante Pavelics óvatosan közellép hozzájuk, egyenként lelövi őket. Wertheimzár mellette áll, nézi.

Dante Pavelics eldobja a pisztolyt, átkarolja Wertheimzár vállát.

– Itt vagy?

– Itt.

– Gyere.

– Megyek.

 

4

A bizonytalan térségen elrajzolt pontemberek nyüzsögnek. A szél elvonatkoztatja a földet, eltéveszti a körvonalakat, átáll az ellenséghez.

A pontemberek egy makettra lőnek. A makett egy AB rendszámú Volga kocsit ábrázol, a kocsiban Újhelyi Szilárd ül zakóban, nyakkendőben. A Volga mellett egy másik makett. Hatalmas, színes táblán fekete felirat: „Srácok a pácban produkció, gyártásvezető Staub Amál.”

A levegő lágy hajlatai kikezdik a fény ellenállását. Az ég romlik, pusztul.

A térség közepén egy fiatalember bőrkötéses könyvből hangosan olvas.

– Én istenem, jó istenem, lecsukódik már a szemem, de a tiéd nyitva, atyám, amíg alszom, vigyázz reám!

Wertheimzár hangosan utánamondja a szöveget.

Utána odalép Dante Pavelicshez, és fojtogatja egy darabig. Majd átöleli, szájon csókolja, és a vállára borulva hangosan, felszabadultan zokog.

A fiatalember leteszi a bőrkötésű könyvet, és bead Wertheimzárnak egy Sevenal-injekciót.

Wertheimzár lelövi a fiatalembert, Dante Pavelicset és az elrajzolt pontembereket. Hangosan, szaggatottan lélegzik. Majd lassan lefelé fordítja tekintetét, a pisztolyra, az arca kisimul, puhán elfüggönyöződik. Mosolyog.

 

 

 

Kardos G. György

 

Ábrahám, a szatír

 

1

A géppuskakelepelés hirtelen elhal.

A jeruzsálemi bekötőúton három hulla fekszik.

A nap eléri a Hebron Rózsája* nevű kóser vendéglő második ablakának tavalyelőtt fehér olajfestékkel újramázolt ablakdeszkáján a második repedést.

– Sok rohadt gój* – hangoskodik Svichak a kóser vendéglő asztala mellett –, az Ince pápa, a Truman elnök meg a Piccard professzor! Még a Churchill is kifejezetten azt mondta: córesz geboren ojvé. Egy ilyen hapele cicesz.

Ábrahám, a szatír ablakából halk horkolás hallatszik.

 

2

Ábrahám ráérősen ballag a kerítés mentén. Közben arra gondol, hogy Harkovban annak idején Ábrahám Noéovicsnak hívták, meg arra, hogy a feleségét a nagy pogrom idején ismerte meg, még tizennégyben, egy fregolin. A hützpébe is ideje lenne már bemenni. Ábrahám nagyot sóhajt, ma megint nem fog bemenni a hützpébe. A vége az lesz, hogy csakugyan megvonják tőle a részes citromművelésre kiadott földet. Ott egye a fene, gondolja Ábrahám, csupa föld az egész.

Ézsaiás Grünbaummal a kerítés sarkánál találkozik.

– Sólet* – mondja Ábrahám.

– A’lehem* – válaszolja Ézsaiás Grünbaum.

Ézsaiás Grünbaum Hamburgban született egy villámhárítón. A felesége spanyol ortodoxok lánya, és korábban zongorázott, a zongorát azonban néhány éve az angolok a közbiztonságra való hivatkozással elkobozták, fölrakták egy páncélautóra, és elvitték Szudán legdélibb részébe, ahol ötven fok az átlaghőmérséklet árnyékban. De az is lehet, hogy útközben bedobták a Vörös-tengerbe. Ábrahám nemrégiben járt Grünbaumék házában. El Cantar Mio Cid,* mondta akkor Ábrahámnak szomorúan Ézsaiás. Ojjaj, mondta erre alamuszin pislogva Ábrahám, mi mást mondhatott volna?

Most megállnak egy kicsit beszélgetni.

– Asram behóvet – mondja Ézsaiás Grünbaum.

– Ja pisu, tü pises, on piset – vonja meg a vállát Ábrahám.

– Du bist wie eine Blumenthal – méltatlankodik Ézsaiás, és szemmel láthatólag szeretne már szabadulni Ábrahámtól.

– À la recherche du temps perdu – foglalja össze a tényállást Ábrahám, és hátat fordít Ézsaiás Grünbaumnak.

Tíz lépést sem tehet, amikor felcsattan az angol őr szava.

– To be or not to be!* – Kérem az igazolványt (angol).

– That is the question* – feleli rossz angol kiejtéssel Ábrahám.

– Disznók külyke – kiabálja hasonlóan rossz arab kiejtéssel az angol, és Ábrahám a háta közepében érzi a géppisztoly csövének kis, kerek nyílását. A másik kis, kerek nyílást a nadrágjában érzi, kézzel foghatóan.

– Effendi kampec* – mondja az angol, és hátulról jól megtaszítja Ábrahámot. Ábrahám megadóan mosolyog, és többé nem érzi a kis, kerek nyílást a nadrágjában. A nadrágját érzi, azt a furcsa valamit, ami azelőtt nem volt nadrág, de miután kijött a kis, kerek nyíláson, mégiscsak nadrág lett, ahogy elindulnak, elöl Ábrahám, hátul az angol géppisztollyal, a jeruzsálemi bekötőúton.

 

3

Öregszem, gondolja Ábrahám, a citromföldre készültem, és most itt állok a haifai haditengerészet kuplerája előtt.

Az angolt Jeruzsálem határában lelőtték. Ábrahám megnézte, van-e még benne élet, de nem volt. Így került Ábrahám, a szatír Haifába. Ha az embernek nincsenek rendben a papírjai, a legokosabb, ha elgyalogol Haifába.

Nem érdemes, nézi a fogatlan, kifestett lányokat Ábrahám, most már nem. Bezzeg a háború előtt, akkor még más lett volna a helyzet.

Nem megy be a kapun. A Department* két utcányira van a kuplerájtól.

– Az élet olyan, mint a sózott hal – mondja félhangosan maga elé.

Este már a Hebron Rózsájában issza a cugfiszt.

– A nyű essen beléd – ül le Ábrahám asztalához Abu Hasszán.

Abu Hasszán Magyarországról ideszármazott arab.

– Tebeléd is – válaszolja Ábrahám, a szatír.

Ábrahám tud néhány szót magyarul. Tavaly volt egy munkása, attól. A magyar munkást Ábrahám legnagyobb bánatára ki kellett rúgni, mert a citromegyelés helyett folyton írt, állítólag valami regényt. A vége az lesz, hogy megvonják tőlem a részes citromművelésre kiadott földet, ez jut Ábrahám eszébe a magyar munkásról, akit ki kellett rúgni, és ettől a sötét gondolattól felhős tekintettel nézi a pohár alján összesűrűsödött cugfiszt.

 

4

A géppuskák akkor nyitnak tüzet, amikor Ábrahám Jeremiás Hadova szekerén éppen hazafelé tart a züfecbe. A hützpéből, ahova mégiscsak elment.

Nem vonják vissza, gondolja, egyelőre nem. És elgondolkozva nézi a közeledő golyókat, furcsa, hogy milyen fekete a hegyük, pedig az oldaluk fényes, és nem is ékalakban szállnak, hanem parabolikus ívben, ami teljesen szabálytalan, különösen akkor, ha az ember figyelembe veszi a szolgálati szabályzat idevonatkozó utasításait.

Jeremiás Hadova nyakán kidagadnak az erek. Már évek óta akar valamit mondani Ábrahámnak.

– Te, Ábrahám – szólal meg rekedt hangon –, én Harkovban egyszer megfogtam Azáma Cumbájspil mellét.

– És milyen volt? – kérdezi Ábrahám.

– Kemény – mondja Jeremiás –, hát az egyikről véletlenül lepörkölődött a bimbó egy szalonnasütés alkalmával.

Megesik az ilyesmi, különösen szalonnasütéskor, akarja mondani Ábrahám, de valahogy elmegy a kedve a beszédtől, inkább hallgat. Némi vizsgálódás után megállapítja, hogy a golyók hegye mégiscsak fényes, ha nem is olyan nagyon, mint az oldaluk. Tíz méterre saccolja őket, persze csak hozzávetőlegesen. Méterben számol még mindig, a yardhoz sehogy sem tud hozzászokni.

A Földközi-tenger felől fülrepesztő motorzúgással elhúz a jeruzsálemi bekötőút fölött a mélyrepülésben szálló Winston Churchill, és szivarjának füstje beleolvad az acélszürke égbe.

 

 

 

Sükösd Mihály

 

Tényregény

 

1

Az Alföldet főleg sík vidék alkotja.

Tullio Serafin Annalesei szerint sík vidéknek az nevezhető, ami lapos. Chester Bowles ehhez még annyit tesz hozzá, hogy a rádium felfedezési ideje tizenkét óra és húsz perc.

A Prónay-különítmény 1920. július 21-én déli 12 órakor ért föl a budai hegyvidék egyik csúcsát alkotó Dobogókőre. A csúcs elérése előtt másfél évvel Leim és Pagonyi zászlósok még nem tartoztak a század kötelékébe. Két napja viszont leszakadtak a századtól, női ruhát öltöttek, és a Zalaegerszeg főterén összeterelt tömegben hol itt, hol ott fölbukkanva ütemesen azt kiáltozták: „Bérmáljon meg minket a Főtisztelendő Úr!”

Fulton száztizenkét éve találta föl a gőzhajót, a filoxéra amerikai eredetű szövőlepke.

A század hajnali fél ötkor díszlépésben vonult be Budapestre.

 

2

Budapest hazánk fővárosa. Nevét Pest és Buda, valamint Óbuda egyesülésekor, 1872-ben kapta. A várost átszelő folyót Dunának hívják. Az ipar és a közellátás viszonylag fejlett. A folyó két partját hidak kötik össze, a villamosok sínen közlekednek. A város egyesülésének évfordulójára írta Kodály Zoltán magyar zeneszerző a Budavári Te Deumot.

 

3

– Nem ismersz te még engem, édes fiam – mondta csöndesen Prónay.

A medvearcon gyermekien lágy mosoly játszadozott. A parancsnok a ház előtt ült egy fatuskón, mellette egy másik tuskó, azon kancsó bor, domoszlói rizling, 1911-es évjárat.

Főszereplőnk, Csutorás Vendel 1932-ben született értelmiségi családból, 1945-ben Pesthidegkúton egy légiakna megölte. Ha korábban születik, jelentős szerepet játszott volna történetünkben. Így Werner Heisenbergre kell hivatkoznunk, szerinte a megfigyelés tárgya visszahat a megfigyelést végző személyre.

Prónay mélyet sóhajtott, fölállt, majd fájós lábát óvatosan kímélve bebicegett a házba.

 

4

Májusz Kristóf és Bicepsz Albin nem sokkal élték túl a frankhamisítást. Az ügy eltussolása után négy darutollas tengeralattjáró kereste fel őket lakásukon, ahol a formaságok elintézése után udvariasan előbb hasba, utóbb hátba döfték őket, majd a vérző holttestekkel a vállukon feltűnés nélkül a Kamaraerdő irányába távoztak. Ott Májusz és Bicepsz tetemét a földre dobták, hogy a varjak egyék ki a szemüket. Az egyik varjú még ma is él, Hopp Albertnek hívják, csobánkai lakos, nyugdíjas MÁV-főintéző, SZTK-igazolványának száma 1967/49851/b.

 

 

 

Csurka István

 

A lóboxer

Kakecz kijött a boxból, kapott egy tippet.

Hogy ráérő idejében mit csináljon és kivel. Köszöni az ilyet, inkább kijött. Otthagyja a pályát, gondolta Kakecz, most aztán ott.

A Thököly útnál megborzongott. Nadrág nélkül volt, a nadrágját még a hatvanas évek elején elvesztette egy befutón. A nehéz éveket viszont, gondolta elégedetten Kakecz, nadrágban csinálta végig.

„Mindazonáltal most hideg van”, gondolta tovább a dolgot Kakecz, mert a gondolkozás az utóbbi időben valóságos szenvedélyévé vált. Majd tágított egyet a gondolaton, és általános érvényre emelte. „Hidegben az ember fázik.”

Bement a Hungáriába, egy asztalnál ott ült Zolk Zeltén, a költő, és lejárt tiketteket evett reggelire. Nadrágja neki se volt, de ő a nadrágját még a harmincas évek félfeudális körülményei között veszítette el. Ráz Pél, magyar lektor szerint, akinek hármójuk közül egyedül volt nadrágja, egy kifutón. „Ezt ma már nem lehet ellenőrizni”, gondolta Kakecz. „Mindenesetre az tény” összegezte ismereteit mint magyar író és sportfogadó, „hogy Zolk Zeltén már nadrág nélkül érkezett ebbe a társadalomba.”

– Hogy boxolnak a lovak? – kérdezte Zolk Zeltén.

– Szóval szerinted a lovak boxolnak – mondta Kakecz. – Te vagy a magyar lótenyésztés történetének abszolút pancsere.

– Tudod is te, mi az az abszolút – mondta Ráz Pél.

Kakecz maga elé nézett. Abszolút sörösüvegeket látott, húszat, harmincat.

– Most mondjátok meg – nézett bele az üveges mélységbe –, egyetemi diplomám van, én találtam föl a kéjgázt, régen még nadrágom is volt, miért csinálom én ezt?

– Mert egy kutyával keresztezett ló vagy – mondta Ráz Pél. Egy lóboxer.

– Ezt tette velem a Micsurin – roskadt magába Kakecz.

– A Micsurin az egy ló? – kérdezte Zolk Zeltén.

Nem is feleltek neki.

„Az lehet”, gondolta Kakecz, „hogy én egy lóboxer vagyok, de ha jól emlékszem az eredeti tőkefelhalmozás történetére, és ennyi üveg sör után kizárt dolog, hogy rosszul emlékezzek, ennek van valami mélyen rejtező, súlyos, társadalmi oka is.”

Fölállt, a társadalmi ok súlyától kissé megingott.

– Hova mész? – kérdezte Ráz Pél.

A boxba – mondta Kakecz, és úgy tett, ahogy mondta.

„Az élet egy nagy box”, gondolta kifele menet.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]