A föltámadásról jelentjük^*

Az egyéni szabadság nem minden, de mindenhez köze van.

Az egyéni szabadság kötőanyag.

Egyéni szabadság nélkül nem illeszkedik kő a kőhöz, a fal ledől, az ország mestergerendája megreped.

Egyéni szabadság nélkül nincs szabad közösség.

S hiába a kőbalták, a számszeríjak, a tengeralattjárók, nincs esély a túlélésre sem.

S csak a szél gurigáz a romok közt a füsttel.

Csakhogy ez így túl egyszerű.

Az egyéni szabadság nem az egyén megdicsőülése.

Mindenki egyén: a szabad egyén mindenki szabadsága.

Hiába hív rendőrt a világ, hiába gyanakszik terroristákra, eretnekekre, démonokra.

Az egyén szabadsága a közösség.

Te meg én, ez annyi, mint nem tudni, hol végződsz te s hol kezdődöm én, akár a szerelemben.

Te én vagyok.

Ez az ellentmondás ellentmondásmentes, és világos, mint a Nap.

S világít a füsttől és eszméktől mocskos századok fölött.

És nincs föltámadás, és mégis van, ha ki nem egyezünk.

Ó, eresztjük ki szájunkból a madarat, de szép vagy, Föld, az arcod csupa vér és sár, csupa megsemmisítő kudarc, csupa leplezett remény.

S kétséges jelenlétünktől vibrál a máskor oly biztosnak tetsző körvonal.

S tüzet fúj, mint egy élveteg sárkány, már amíg tart, a nyár.