Gyűlölve szerettem az isten háta mögötti tartomány szemetes székhelyét, ahol embervért
legeltek a szapora eszmenyájak; én voltam minden kerítése, háza, kátyús útja; ő az elemek mérhetetlen
fényessége, sötétje, a mérték; s ketten: a rövidzárlat a véges és a végtelen között, amitől fölizzik a vers,
az olvadó biztosíték.
|