Dylan Thomas^*

átvillámlott a fiatalságomon a szoba megtelt szénaszaggal azt hittem ez a költészet a hallható illatok 1933-ban Pamela kisasszony is beleszeretett Dylan verseibe közös fényképükön moccanatlanul fúj a sós tengeri szél a köves talaj fölött Pamela szoknyája lélekként lebeg képzelhető a megdöbbenése amikor kiderült hogy Dylan azt akarja méghozzá házasság előtt végül is bizonyos elvek nélkül hova jutna az ember ráadásul Johnson néni se jött ki Thomas nénivel 1933 és 36 között a világbirodalom mint kisváros a vers mint tenger csillag és sirály aztán az alkoholista évek szomorú disznószeme kibámul a sötétbe ahol egy angyal csattogtatja szárnyát (ha nem fordíthat a dolgokon mi mást tegyen)