„Nem ügy”, mondta az Elhárítás Ügynöke, „ez az izgága népség magát veri szét. Gall
táncra, germán trappra könnyen áll a lába, de a világ rugóit szerelni, ez büdös neki. A gyors hatás
mérhető sikerére vágyik, és ha ez valamely okból elmarad, rázza az idő rácsait, mint egy dühében
makogó majom. Van úgy, hogy egy paraszt többet tud, mint a görög mesterek: az ő háborúja a
magok nemzedéke, és a magvető nem mondja: ’övék a jövő’ – kié? –, csak egy ütemre jár a Földdel,
mint a mag maga. E ritmust sejtve élni félig győzelem. Félig, mondom, mert
létezésünk más fele: államügy, hitszegés, adók, a szennyek szennye, merő rögtönzés egy ismeretlen
szerkezet tépőfogai közt, honnét az úgynevezett lélek föltekint és istennek képzeli azt, aminek
tervrajzát nem érti. Élni veszteség is, ez a kulcs a zárhoz. Caesar, ez a nagybélű parázna (kinek
lépteit óvják az égiek!) megnyerve Galliát megnyerte a veszélyt: csak egy e bohócok közül tudjon
jól veszteni, a jogfolytonosság, ki tudja, miben és hogyan, de sértetlen marad, s a csillagszerkezet
a beleépített program szerint kattog tovább, s a tartomány elolvad, mint a hó.” |