Másodosztályú Bécs a Kék Duna mentén. De az össze nem illő végletek között vakító
ívet von a titkos magasfeszültség. A bankárházban bankrabló eszmékkel kacérkodik a fiatalúr. A
tőke palotákba fekteti magát és szabadelvű újságokkal takaródzik. A szegénység tükörbe néz: magát
látja, a végtelent, a teremtés gipszrózsáit és kariatídáit; a hirtelen fölismerés felborítja a villamost,
átlőtt kabátban fekvő halottak a macskaköves úton, gépfegyverzene. A repedt államvázában
Baudelaire virágai, de fönt, az eszmék légritka terében az energia és a közösség újonnan föltalált
atom-modelljei – a még meg sem szilárdult, máris kiáltványokkal bombázott, újgazdag Athén.
Hamar odalesz az egész. Az emigrációs klubokban még egy ideig szavalnak az Európára tekintő
szónokok, majd az öntöttvas nyereg alatt puhított hullák millióiból spongyát csinál az idő és letörli
vele a táblát, melyen vak sugarakban araszol a csúszómászó vér. |