Mindent így láttam volna? Fordítva az Ént? A háború tükrébe bámuló föld
megszokja nyúlszájú romjait: „van isten”, villog a szögesdrót, „én vagyok az”. Az ígéretek
századában minden másképp történt. Lassult-gyorsult a rejtett működés, hogy megőrizze
gyártási titkát, a dolgok ritmusát, s a csillagmonopólium töretlenül ragyog. De hol a
föltalálók naiv optimizmusa? A kerék és a tűz az éhezés arcába bámul – elszalasztott
évezredek kútja, visszanéz egy kiszáradt, emberi szempár: csecsemőhulla fölött guggoló nő,
csettint fémnyelvével Fotó XY. A félsziget öböl felőli oldalán vad hullámverés várja a
halászt. Se istenkép, se mellszobor, se recept a jövőre. Megkockáztatni a vízbe fulladást egy
reménybeli repülőhalért ott a hullámzó fekete olaj, az óceán-idő. És ott a tükör tükörképe
ugyanaz az arc. És mégis minden másképp lesz, mint a próféták kamatszámításában. Egy
hajótörés túlélője fecseg itt, és a tűzoltókat színes adásban csábító inge fölött most látható
csak igazán orrsövényferdülése. |