Párizs, szellemváros^*

semmi sem változott a latin csillogás a dolgok fölszínén mintha ez lenne a világ a nyelv kopár törzséből gyorstüzelésben sarjadó szórügy-sorozat a Boulevard Périphérique-en (kétszer három sáv autónyulaktól duzzadó hüllőgyűrüje) a MEGHALSZ HA LELASSULSZ filozófiája Nicolas Schöffer műtermében Schöffer Miklós (Rue Hégesippe-Moreau) a fény a tér az idő mint c’est á dire… comment?… anyag de a Champs-Elysées fényszobrán Schöffer stoplámpái nem jelzik a százados bukást csak a föl-le arany-piros terét csak a nem-tanultunk-semmiből idejét a művészet egy jót nyilatkozik de a rejtvény anyaga megmarad a város ölni készül és ez látszik rajta szirénahang a pornómozi előtt a Nyugati Autóút tájékán kanyargós keskeny utca sötét a kövön egy arab a mellében kés egy nő borul rá a falhoz lapulva nézik vagy negyvenen a rendőrautó lámpája eloltva a mentőé fehéren villog csakhogy ez a fényhatás nem a művészettörténet tárgya ahogy az ösztönök sem a várostervezésé Mösziő eltévedtünk sipog egy női hang a civilizált angol kocsiból de a tévedés mint eddig is annyiszor még helyrehozható új útvonal új század új remény és látni máris a föld csábos vonásait a Bois de Bagatelle szélén négy kurvát bugyiban hazafelé Németország fölött két lökhajtásos gép találkozik a levegőben két szárnyas eszme párhuzamos kondenzcsíkjai (a magasságkülönbség van vagy ezer méter) a felhőlégvárak habos tornyai közt a megértés paródiája pipázik az Időleges Kivétel ki-kibámul a dupla ablakon a világ üllőjén sárgán izzik a néma kontinens háborúk után világválságok előtt most épp az aszálytól