Az ostrom hatvanadik napján, vagy az ezrediken: |
„Crispus”, kiálték, „mit teszel?”, de későn, és a csóva repült, |
s követ sietett Caesarhoz, jönne hamar, mielőtt |
a hódolt templom szentélyén az aranyveret megolvad. |
Heléna, a szajha eközben házában hüsölt. |
„Te kurva”, böktem melle felé a kurta karddal, |
„vértóban Priamosz!”, de anyám, az éj nagy csillaga áradó |
sugárral fölsütött, s más városok felé fordultam. 1920, |
Párizs, Francis Scott Fitzgerald egy whiskys-üvegbe dől, |
s a szentélyből kihangzó farkasüvöltést, tá-tititá-titá, |
néger hangon szaporázza a szaxofon. Ó istennő, |
ó aki ezt intézed, a kurta kardot, a gépfegyvert, a gázt |
aki ránkszabadítod, az arcodon reklám-mosollyal, nézd, |
Heléna a bankok ágyasa, Caesar árfolyamát a tűzvész |
minden eddiginél magasabbra szökteti, és az idő |
sóval behintett városaik fölött suhan. „Ex libris Ezra Pound”; |
értelmiségi képzelgések az új világról |
és bizonyítvány elmebajról. Szóval ez történt |
a hódító kamaszokkal. Késő van, Kolumbusz, jóccakát! |
|