| Az ostrom hatvanadik napján, vagy az ezrediken: |
| „Crispus”, kiálték, „mit teszel?”, de későn, és a csóva repült, |
| s követ sietett Caesarhoz, jönne hamar, mielőtt |
| a hódolt templom szentélyén az aranyveret megolvad. |
| Heléna, a szajha eközben házában hüsölt. |
| „Te kurva”, böktem melle felé a kurta karddal, |
| „vértóban Priamosz!”, de anyám, az éj nagy csillaga áradó |
| sugárral fölsütött, s más városok felé fordultam. 1920, |
| Párizs, Francis Scott Fitzgerald egy whiskys-üvegbe dől, |
| s a szentélyből kihangzó farkasüvöltést, tá-tititá-titá, |
| néger hangon szaporázza a szaxofon. Ó istennő, |
| ó aki ezt intézed, a kurta kardot, a gépfegyvert, a gázt |
| aki ránkszabadítod, az arcodon reklám-mosollyal, nézd, |
| Heléna a bankok ágyasa, Caesar árfolyamát a tűzvész |
| minden eddiginél magasabbra szökteti, és az idő |
| sóval behintett városaik fölött suhan. „Ex libris Ezra Pound”; |
| értelmiségi képzelgések az új világról |
| és bizonyítvány elmebajról. Szóval ez történt |
| a hódító kamaszokkal. Késő van, Kolumbusz, jóccakát! |
|