Táncoló Siva

Ez a mozdulat nem egy istené: egy elfutó csatár   a bal felső sarokba bomba gólt rugott; vagy a szenvedély szvingel: a világ-tojásból   sziszegve kibújnak a kobra-végtagok s jövendölik a Pusztítót. A földtúró nyomor   az őrült fény felé fordítja arcát, s nádkunyhón láng: ropognak izmai. Az ember-tigrisen   ékkő és fémperec. De a lába parasztláb, porhoz és sárhoz szokott ujjai megcsáklyázzák a földet,   mint járáskor, hogy orra ne bukjon rajta, és a csoda is együgyű, nomád- és földműves-csoda,   hogy azé az esély, akinek több a karja. Csak az arc, az az istené. A koponya mennyéből kő-szemek   látják a hangya-faj dühét; felhő, ami volt, ami jön: Bábár lovasai, a népek prése, az angolok,   a világkonszernek, a vérözön. Földrengés-dobra, sikoly-sípra durcás gyerekarccal   táncol a Nap, az isteni közöny.