Egy talált vers megtisztítása

A Hungáriában ültünk vagy a Metropolban vagy a Belvárosiban (nem mindegy?) tizen vagy tizenöten és ráadásul Andrzej Wajda aki akkoriban (nem mindegy?) NEM NEM NEM rajtam meg katonaruha és mindenki röhögött még Wajda is azt kérdezte (nem mindegy?) holott épp azon az estén az volt a helyzet (nem mindegy?) NEM NEM NEM ez is én vagyok de egy másik időben ahol más ruhák más arcok más körülmények közt nem mindegy hogy az emlékezetben minden a helyén az utolsó szögig minthogyha attól (nem mindegy?) NEM NEM NEM a villámló van két volt között A Hungáriában ülünk vagy a Metropolban vagy a Belvárosiban (mindegy) ahol vágni lehetett a füstöt (hitelt érdemlő részlet) és a kör közepén a beszélgetés láthatatlan tárgya mint valami elvont bálvány (amit az elmélyült fecsegés imád) Miklós egyszer elsírta magát egy versemen szörnyen zavarba jöttem kifelé bámultam az ablakon mintha nem venném észre Gyula meg NÁLA EZ KÖNNYEN MEGY IMPULZÍV ALKAT (bár inkább látszott diplomatának még farmerben is) Apajpusztán kirohant a díszletkunyhóból A KURVA ÉLETBE TAMÁSKÁM (kifutott a kamerából a film) amikor harmadszorra a jelenet végre összejött amikor fontosak voltunk egymásnak érdek nélkül (a legfőbb érdek fűzött össze a közösnek képzelt jövő) amikor (mikor?) a jövő múltja ócska költői közhely egy zsebtolvaj tettenéréséhez mitől (ez itt a kérdés) kezdett a fontosság érzete LENNI VAGY NEM LENNI (sínen vagyunk jöhet az idő mint kilőtt nyíl és zuhogó patak) ez csapatjáték egy adott pályán ahol az idő csak (sportkép) a szélen elfutó csatár ahol érdekeltségünket tárgyilagossággal álcázzuk (így) ahol egymásra fényképezett sorsunk (ezt hagyjuk) ahol előbb csak a túl sok vodka aztán (nem mindegy?) végül az a csúnya veszekedés amikor NEM NEM NEM könnyei kétoldalt lefolytak az arcán MARHÁRA SÜT A NAP mondta végül Wajdát egy vöröshajú tolmácsnő fordította a háború vége felé egy lengyel tiszt megy egy erdőben fehér zsebkendőjén a fáról lehulló vércsöpp szétterül fölnéz de nem szól továbbmegy kifelé néztem de félszemmel láttam még mindig könnyes az arca a láthatatlan vércsöppet a fehér papíron mert valami eltalálta A Hungáriában ültünk vagy a Metropolban vagy a Belvárosiban (és most aztán nyomjuk a verspedált!) előttünk ritkuló éveink széle a veszélyes sík terep