Petőfi

1.   Vers a hézagos értelmezésen, behúz a sorsa két csillag között, a résen.   Porban úsztatja az Alföld az estét, s látni a Pilvax füstködét, a régi Pestét, de a költői kép, ha pontos is, csak délibáb,   a lényeg más, míg világ a világ:   az üres mennybe döfött, csupasz elme, Robespierre józanul őrjöngő szerelme.   Kiskun Homérosz? Hétköznapi lángész?   Mert látja azt is, amin átnéz? Nagyobb a tét. Az ulánus Nap dárdája vakít.   S bolygója üvölti közhelyeit a kukoricásban: szabadságot, szerelmet, mielőtt a semmi sárkányai lenyelnek!   2. A puszta, télen berregő dögvész a kamionsofőr fékez MI OLYAN SÜRGŐS a kiégett viskók VÁSÁROLJON KARÁCSONYRA fák városok a tűz országok fák földrészek fák NEKEM AZTÁN a tűz a kietlen bolygó a szeletelőgép a kattogás a csíkokra szabdalt a fölfűrészelt a legyalult a megőrölt AZ ÚRVEZETŐ nagy gyakorlattal kifordul befordul átfordul megfordul fölfordul NEHÉZ IDŐKBEN AZ EMBER MEGTANUL az árokban a tények hatására a széttört szélvédő mögött VISELKEDNI a halál angyala kiszáll rágyújt kioldja bombáit reflektoroz ÉN CSAK sötét és testtelen sivítás