| Láttam a földet: gyökerekkel kígyózó ölét megnyitotta az élvezetnek, |
|
a háborús idő csupaszon hentergett rajta, a fölhasadt |
|
füstdunyhából pergett a halál, mint a toll. |
| Láttam a vizet: az ezüst csípő egy ősi tánc ritmusában ringatódzott, |
|
az áramló dallam cirkálót és hullát sodort, fekete felhők |
|
tükrébe őszen bámult a tegnap ifjú zöld. |
| Láttam a szelet: kalapján egy csokor madárdallal fütyülve vándorolt |
|
minden emberi történés fölött. |
| Láttam a csillagokat: bizonytalan fénnyel ragyogtak: ki vagyok én, |
|
kinek a műve ez a sugarakkal fölnyársaló csapda? |
|
| A vers a műkedvelők célja. A szó mögött fekete szakadék. A sárban |
|
összeégett hús, szilánkos csont, szétrohadt bútorok. A költészet: |
| Istent tagadni olcsó élvezet. Rájönni, hogy a fény nem az angyalok |
|
inge, alig több a semminél. Részecske-szárnyain a rejtélyes madár |
|
helyben repül. Fekete fészkéről csillag-tojást a távcső hiába rabol, |
|
a megfejtés mindig viszonylagos. |
| Istent alkotni sem nemesebb öröm. Egy mítosz keresztjén felelősség |
|
nélkül függeni: gondos családfők álma. Himnikus slágerek |
|
vigasza nélkül élni, ez az egyetlen hatásos emberáldozat. |
|
Bolygónk kopár oltárán szívünket az idő tépi ki, vérünk az |
|
öröklés csatornáin csorog. |
| Pogánnyá tégy, megfoghatatlan! Hadd tudjam, részvéted, közönyöd |
|
egyre megy, ha méreted nem emberi. Tudásom határa vagyok. |
|
A végtelenbe operált kétség-szövet, tér és idő hibátlan |
|
összhangjában édes géphiba. |
|
| Az öröklétet egy ágyon éltem át. Percekig tartott, mint minden csoda. |
|
De áramlása valódi volt: egy folyam hatolt át a bőrömön, |
|
fülembe sajgó zúgással sodort, vagy én sodortam őt, már |
|
kideríthetetlen, eszméletünk egymás tajtékos nyálába olvadt. |
| A névtelen neve: ütemes lihegés. Robbanó kéz, robbanó láb, robbanó |
|
száj, robbanó csípő a világ. Lepedő-mennyboltján nemzőszerveink |
|
csillagképe ég és ölelésünk derengő zárójelében alakul az új |
| A sejtek kicsapódó többlete. Amit test a testért tehet. Egyben a kettő, |
| Az űr burája alatt a szerelem csavarta föl a lángot, sárból és vízből, |
|
akár a mítoszokban, csupaszon ébredt a vér, a vörös újszülött. |
|
| E porfészek csillag hősét csak a megszokás mondatja hősnek. Vad és |
|
veszélyes kocsmatöltelék. Bölcsőtől sírig énekelve tántorog és |
|
öklével veri a kozmikus berendezést. |
| De sejtről sejtre szálló rögeszméje: tűz. Csigás haját lenyírják a |
|
hétköznapok, arcán kikelnek pondró-ráncai, de a fehérjék |
| Ő a gyereksírás a világ küszöbén. Ő a csakazértis. Ő a föld csökönyös |
| Földet, vizet, szelet és csillagot bámulva rá hasonlítok. Csapdába bár- |
|
ki is ejt, halálos nyüszítésemet ő harsogja túl beszéddel, |
|
káromkodással, vitorlabontó és fanyűvő lélegzetével. |
|
|