A régi ház^*

A soha-többé délkörön angyal jár át a függönyön, s a könyvelők közt példakép, apám leoldja bőrövét, de csak a padlót püföli: szívességből bőgök neki.   Csodás, csodás gyerekkor. Anyám igazi úrinő, lábán fémcsatos lakkcipő, vállán valódi róka-kepp és a kosztümje műremek, ciklámenszín és encián, s így szól: „Pá, édes Mancikám”.   Csodás, csodás gyerekkor. Föld alól feljön Nagymama, hagymaszagú a sóhaja, és szivárvány gázláng fölött a krumplis gánca gőzölög; nincs a világon szebb mese, mint az ő almás rétese.   Csodás, csodás gyerekkor. Zsidózik és légót tanul, sírjából ordít Bartal úr, és Puderné, kit szán a ház, gyászfátylával repeszt vadász, s a fürdőkádban bomba ül, elszállunk egy percen belül.   Csodás, csodás gyerekkor. Kilakoltatott szellemek, poruk a semmiben lebeg, s míg az apáca-fityulás halál csontjukon pikuláz s hörög az űri térzene, lesik a holdból: vérzem-e?   Csodás, csodás, csodás gyerekkor.