Az volt csak a botrány, amikor valaki meglátta őket. A könyvelő urat meg azt a kis izét. Jöttek-mentek a hírnökök, mint Shakespeare színpadán.
Összeült a családi parlament is. Könnyes sóhajok közt született a döntés: beszélni kell a tékozló
fiú fejével. „Nézd, egy ilyen még késsel-villával sem képes enni…” De a lélek-műtét hatástalan
maradt, közeledett a gyászos végkifejlet. Erre kitört a nagy nyálháború. A névtelen levelek
írásában leginkább a Zöldséges Mici, egy bulgárkertész özvegye jeleskedett; kültag persze egy
jobb családban, de épp ezért serény. „Tisztelt Uram, fálydalommal kel tudatnom Önnel, hogy az,
akit ön Nelyéül kíván…” stb. Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, említést érdemel a tény, hogy
a kígyó-postából hiányzott a póri „j” betű. Ám a megátalkodott szív, akár a szikla; hiába ott az
ősi elv és az elipszilon. A tragédia bekövetkezett, megvolt az esküvő. Crassus és Pompeius
házába tért, anya és fiú nem szólt egymáshoz egy évig. Később a Zöldséges Micit száműzték a
családból; önhatalmúlag járt el, állították. A kis izé nagy hasában már
tanultam magzati szerepem. Mindez a szilárd erkölcs nevében történt, Robespierre kora és a
Röhm-puccs után.
|