1947^*

Lefelé jöttem az Árnyas úton egy szombati kimenő sugaras délelőttjén és láttam az ágak közt a mennyei fénykorongon villámzöld kését   köszörülni az őrjöngő levegőt és hirtelen rohanni kezdtem a villamos végállomása felé sírós sistergés csapkodta az arcom a sors vagy a föld alatt káprázó   hónapok vagy a Mindenért Megfizetek százezer voltja a békebeli levegőben ahol bombázók helyett darazsak köröztek és a   nevelőnők vércse-pofonjai miközben a háborús ótvart benőtte Zugliget zöld szakálla és minden   olyan volt mintha igazi lenne az intézet egy nagy család és a   család több mint könnyel elmázolt rögeszme egy tábori levelező-   lapon szememben a gyönyörök gyönyörének ábrándképe egy ötven filléres buci és forintért szilvaíz és a sikoltó sínről látom a szerelmes Szodomát amit elvert a halálos   jég a kénkő eszme a bombaeső mert föltámadt újból és húzza a szajrét kiskocsin malter-frakkja alól a mocskos tégla kilóg de homlokán a remény mint kiütés ragyog és falai közt veri az írógépet a világszép özvegy a Hétvégén Anyám Üdvözlégy csodák csodája szabadság napja romrühes város Pilinszky zakóba bújtatott nyíl és katedrádon kamasz kerubként   süvöltöz az éjszaka trapézairól és Nemes Nagy Kalliopé-sörénye valódi aranyfelhő és Lakatos gondosan lefűzi összes költeményeit egy igazgatósági   iratgyűjtőbe hogy hosszú verssorainak föl-alá özönlő elefántjai   nyugodtan trombitálhassanak a kihalt emberiség után miközben a Múzeum körutat beragyogja a szilaj tavasz   és sakál-zsivajunkban úszik csodálatunk tárgya Vargha Balázs   a verhetetlen borsófőzelék-evő a katedra felé hogy kiselőadást   kanyarítson a gyerek-festészet lényegéről ábrándok és varázslatok kora a naiv értelmiségi lélekben fölkészül a nehéz időkre aggályos kiáltványt fogalmaz és megsemmisítő kritikát de a napról-napra sárkányt nem tudja elképzelni és világa tele van a túlélők csalóka mámorával végzetes szerelmekkel   és fennkölt szellemi gőggel és tinta- és költészet- és halhatatlanság-szagú Lejárt az öröklét bérlete csörög a rög-vekker kimenő egy hónap múlva fekete rozsda a menny acélján lomb-huhogásban villany-rémet úsztat   az Árnyas út és a csillagtalan moziban unatkozó testtelen néző nem látja homlokom   körül a Rendkívüli Képesség fényét derengeni csak egy mosott gatyákkal csábítón kitömött zsákot az oldalamon így megtörténik a NEM LEHET és hallom a dörrenés után a golyót   a sötétben elfütyülni és cikornyás lángbetűkkel ez áll a sors-mozi reklámján   A VETKŐZTETŐ és egy törpe Chaplint lát az idő ahogy kalimpálva rohan a meredek   úton a savanyú szájízű felnőttkor felé ahol a cigarettafüsttel cserzett tapasztalat tudja hogy a földön minden   megeshet mert az egyszer-élőnek túl nagy kísértés a boldogság degesz zsákja   amit az űrben kódorgó csillag az oldalára vet míg föltűnik a pofonok igéretföldje az ismerős kertkapu és anyás nyikorgással kopár mellére von gyönyöröm párás korából a házfalig hörgő avar-óceán