Kosztolányi sírja*

Matatni órásmesterként a versen,
eszmét fűzni varrótű-rímen át;
rágcsálni ó-elődök verssorát,
mely húsos almaként hasadva hersen;
vagy latin svunggal káromkodva nyersen
szembeköpni a vigécek korát:
savanyú díjjal vár az agg borág,
e féllábúak-közt-a-sánta verseny.
Ringyó, tisztelt csontváz, a vers tökélye,
ha betemet balsorsod konok éje,
mással hentereg új stílusu kéje.
Fujd el sírod halál-ezüst ködét,
látod a vasbeton tar üstökét;
fönt: romos menny, lent: ipar, füst, sötét.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]