| Vasárnap este, egy a sok közül. |
| Köröttem hazám és korom előkelői. |
|
| „Amíg az Alagút utcában dollárod van, apukám, |
| nem kapsz turista-devizát.” Ó-vodka, szamorodni, sör; |
| zsírosan leng a pörkölt-menyasszony vérszínű fátyla. |
| „Azt mondtam neki: nézze, én eddig semmit sem kértem öntől, |
| csak pénzt meg útlevelet, de most arra kérem, |
| állítsa le ezt a glossza-ügyet; és leállította.” |
| A rágóizmok mikroszkópikus földrengése az arcokon. |
| „Most, hogy a Fischer, a Suhrkamp meg a Berthelsman fuzionált, |
| piti kis cég lesz a Hanser.” Kintről benéz szülővárosom sötétje: |
| lámpafény aranyában étkezik tágabb családom. |
|
| Tizenhárom éve egy budai lakásban |
| a Hanser szerzője verseket olvasott föl. |
| „Hű”, mondta a későbbi drámaíró, „hű, micsoda képek!” |
| Mellre szíva a költészetet és a füstöt |
| hogy kézigránát helyett vodkásüveget hajít |
| a könyv-bunker betükkel beton falai közé? |
| Karthágó sóval beszórt romjain |
|
| Lefelé menet Gyuri lekísér kinyitni a kaput. |
| A két kocsi közül az egyik haza hoz. |
| Fényszórója a sötétből kivágja sorsom képeit: |
| a Lánchidat, a Dunapartot és az utcát, |
| ahol lakom és ahol hosszú másodpercekig |
| az ablak-tekerőt piszkálom az autó-kilincs helyett. |
| „Az ablakon akarsz kiszállni?” – néz rám Rubljov-arccal |
| a kocsi vezetője, majd kinyitja a Renault 16-os |
| diszkrét várkapuját. A kerti útnak álcázott aknamezőn, |
| arasznyira a föld felett, hogy ne érjek a gyújtószerkezethez, |
| kabát-szárnyon szállok az öröklakás-ház felé. |
|
|