| Mostantól a föld. A földvonzás prózája. Vasbeton tenger. |
| Profiboxoló kiöregedése. Költészetnek túl nyers indulat |
| az üres kikötőben, ahol senki sem törülgeti könnyét: |
|
„itt az idő!” Mert itt van, és a jóravaló költő |
|
| a famentes papírra fölírja: „Férfikor”, |
| és hangjában nemes pátosz és titkolt könny rezeg, |
| mint tócsán eldobott koton. Ebből elég. |
|
Az agg hölgy kozmetikája untat. Párducot |
|
| szelidítsen bár felhős sétányain vagy angyal-tollasan |
| riszálja magát a díszlet-hold alatt. Süket áriáit |
| süketeknek cifrázva igérhet megváltást: tudom, mit ér. |
|
Mostantól a történet mind fontosabb. |
|
| A Mindenkivel-Megeshet. A Csak-Velem. A Vissza-Nem-Fordítható. |
| A tény, amit nem másíthat meg a csillagokba szökő fogalmazás. |
| A rejtett indokok folytán egy célra irányuló sors |
|
kisszerű ugyan, de vérre megy. |
|
| Mostantól a sarkutazás hadtáp-költészete. Fedezék-betük. |
| A mágikus szem- és fül-bűvölés helyett: bakancs, meleg ruhák. |
| A vers torokszorító, cirkuszi mutatványa, |
|
a fejjel-a-földben szárnyalás. |
|
| Ez a nagy helyzet. Sajnálatos, hogy az isten-eszme mindig emberarcú. |
| Jobb volna részvét-szárnyakon repülni, de vallatottból lesz a vallató. |
| Porrá szívni a gerinc-finánclábas cigarettát, |
|
harag és szerelem, adj tüzet! |
|
|