A sánc*

Meghiggye nekem kegyelmed, azon állapotból szólok kegyelmeddel, az mely állapot fogóknak szorongattatásához hasonlatos. Kegyelmed bölcsességébe vetem, valamennyi bizodalmam még vagyon, venné fontolóra kegyelmed, mely számtalan sok nyavalyákat tűrünk mi az pokol végekben. Az felpénz ritka, valamint az pünkösdi hó, hanem az vitéznek fara nadrágjából kivan. Azonfelül lábáról csizmája is lerothadott vala, üli kedves lovát mezétláb. Az mely tábora volt az töröknek, mind öszvegyűle, hogy törne miránk, kódis vitézekre. Immár tartjuk őtet puszta kezőnkkel. Bizony mondom kegyelmednek az nagyerős Istennek haragja is ül mirajtunk, mivelhogy az királnak gondja ránk valamennyi, mind kevés, és immár az palánkról tekéntünk halálnak torkába. Bizon nagy kegyetlenség, mely ez nemzetségben vagyon, immár belátom, embernek vérével rakják az udvarházakat.

Egy várkapitány leveléből

 
a kerítés mögött
mikor egy ócska fészer
a csupa reménység tavaszban
mikor kedveseim
tudatom jól vagyok
a gyógyíthatatlanul zöld kertben
a cserepes ajkú betonon
SZÁLLJON BE ELVISZEM
a zöld honfoglalás lovasrohamaiban
mikor a szerelemtől reped a kartonruha
és páva-kard és harang-tűz alatt
csizmatalp-levelek között valami kimondhatatlan
TE MEG NE HALJ NEKEM TE
emlék vagy látomás erős hányingerrel kísérve
mikor a teliszart könyvtárszobákban
aranyos suhogás nyilazta Archimédes csigáit
hogy beszakadt az ajtó és melled fehér ökleire
bimbónyi boxkesztyűket húzott a gyönyörűség
hogy arkangyalul szólna a felejtés
ti ékesek ti fényesek ti daliásak
akiket papírbakancsban szórtak szét a sártaknyos földön
mint a villamosjegyeket a végállomáson
mikor a tenyérnyi tűz mikor az olthatatlan
dobálja magát mint a tenger mikor a combok
évgyűrűi közt egy klasszikus dráma hármas egységében mikor
barackfa-jelmezben mereng a klasszikus idő
a megírhatatlanul közönséges tragédiákon mikor a szétlőtt állomás
vidéki színpadán kalapos-kapcás bácsikák teli tetűvel
KI FIA BORNYA VAGY TE MEG mikor ki más
ki más a nagyorrú király az igazságos álruhában
a nép között mikor a Duna jegén
pünkösdi harangoktól harsog az idő
mikor egy autó elakad a sivatagban
EZT ÖN NEM ÉRTHETI
mi ez a megértés egy gyerek arcán
mi ez a Csuparánc a vagon tetején
mikor a szél őrjöng a történelmi tavaszban
EZT ÖN NEM ÉRTHETI
(nyugati rendszám, konzervált vágtatás
a nap tisztítótüzében)
mi ez a Tulp-tanár-úr-anatómiája
a kertek alján a rozsdás lavórok között
mi ez a szoknyád-már-a-porban
ez az őrizem-a-szemedet ki az
akit nem emel vállára négy százados ki az
akiből ez meg az vált volna még és mi ez a
ha-megéri és ki ez a de-nem-vált
ez a de-nem-érte-meg egy égetthús-szagú pásztorjáték
mit tudni hanyadik felvonásban ez az add-a-kezed
add-a-szád a koloniál bútorok között
a történelmi viccek fáspincéiben MERT HUMORUNK TUDJA
AZ VAN mikor bedől a pince MERT RÖHÖGNI
AZT TUDUNK mikor leomlik az egész vakolat és a jó Heinrich is
megjön a csatából nyakig véresen TE SZÉP
SZÉP SZŐKE ASSZONY (nadrágban, bakancsban,
mosatlan melltartóban) és a szeme tele könnyel
ITT A FÉNYKÉPÜK KÉT GYEREK
emlékezés és hídrobbantás közben tele könnyel
örökös visszavonulástól büdösen és rühesen
a hús meg a csont végső rejtelmei mögé
döglött lovak és apácafőkötők között TE SZÉP
SZŐKE ASSZONY Kosztya kenyere
ragacsos mint a vér és a férgek között
megpörkölődött fénykép A FELESÉGEM
ÉS A GYEREKEK de ki az aki
leszáll a biciklipedálról és elindul gyalog
sehonnan sehova az arcátlanul zöld tavaszban
szép hölgy ölébe fekhetem ki az
füstös pofájával ki az majd elfelejtjük
majd beáll az udvarra egy dzsip whisky Madám
meg egy dzsip szóda Mösziő és JÉZUSOM
MAGDA GYERE és csakugyan
a fürdőkád földközi tengerében
egy eszméletlenül részeg egyenruha
egy őrnagy-cirkáló egy isten-a-francba-a-királyt
egy szarok-a-nemes-eszmékre meditál
(azon a nyelven, amit ön beszél) TÚL SOK
TÚL SOK VOLT NEKEM ami mindig is
túl sok mindannyiunknak míg el nem hamvad
ez az őrült nyár és más őrült nyarak és a szép
szőke asszonyok húsleves-foltos melegítőjükben
puszta organizmusok az ágy szélén
csak a szépre emlékeznek
ISTENEM CSAK A SZÍVÉHEZ KAPOTT
ÉS MÁRIS MEG VOLT HALVA és járják a várost
céltalanul és telefonálnak MOST JÁROM A VÁROST
CÉLTALANUL és lecsapják a kagylót
ami emberileg érthető CSAK IDE NE JÖJJÖN ZOKOGNI
TE NEM VAGY MÁR TÖBBÉ NEKEM mikor
köztünk szólva így jobb neki
ebben az ideges tavaszban
mert az utóbbi három évben
köztünk szólva már hozzá se nyúlt
és az isten nyugosztalja szegényt
de ezt nyíltan ki is mutatta
ebben a hűvös napsütésben
nem törődve azzal milyen fájdalmat okoz
én mondtam is neki CSAK A MOSÓNŐJE VOLTÁL
bár köztünk szólva sajnálom szegényt öregkorára
teljesen egyedül de ez köztünk maradjon
a hűvös napsütésben a pincefeljáróban
TE SZÉP SZŐKE ASSZONY bekormozott arccal
a halál szennyével homlokod futóárkaiban
EZT ÖN NEM ÉRTHETI
mit művel a szegénység az ilyen arccal
(egy szekeret előzve
a tyúkpiszkos betonon) amikor mázsás közhelyeket
dobál a koporsóra a gyászoló család
A LEGHŰSÉGESEBB FÉRJNEK
A LEGJOBB APÁNAK (három özvegy,
kettő balkézről, egy törvényesen) AKIK ŐT
SOHASEM FELEJTIK és akik ezen a pápua-nyelven
hagyatéki ügyekről vitáznak
és nem hagyják magukat NA NEM
átrázni a tisztesség határain belül nopersze
de azért jogos érdekeiket AZT AZÉRT NEM
ezen a büdös-paraszt nyelven
ezen a Hölgyeim-és-Uraim nyelven ami
EGYSZERŰ DETERMINÁNS ÖREGEM
EGYSZERŰ MEGSZOKÁS (egy gesztenyepüré
és két kávé fölött) egyszerű beidegzés
a tűz és a víz reflexei
a gyógyíthatatlanul lázas virágzásban
ez a nyakig-a-szénában ez a karodban-fuldokoltam
ez a nem-tudja-kiheverni
MERT INKÁBB ELMEGYEK NORVÉGIÁBA MOSOGATNI
(tűsarkú Hamlet, két pár cipője
egy segédmunkás havi fizetése) INKÁBB
A PORT TÖRÖLGETEM inkább inkább
mint ez az esztelen szenvedély a toroknak
ez a folytonos görcse az ujjaknak ez az örökös
lázas matatása a tervrajzok között
EZT ÖN NEM ÉRTHETI
mi ez az esztelen szenvedély ez a két-világ-között
ez a nem-jön-a-felmentő-sereg
ez a büdös-parasztja-döngeti-a-kolostorkaput‚
ami messziről történelmi film és tananyag
a tulajdonviszonyok evangéliuma
puszta földrajz a kibernetikus emésztés
fekete zápfogai között puszta adatsivatag
a vér és a veríték statisztikája a könyörtelen
tavaszi napsütésben mikor a koldusok fiai
beleültek a fürdőkádba és kimosták lábujjaik közül
az évszázados koszt és DICSŐSÉG NÉKED
a birkaszart a töreket az alvadt vért NAPSUGÁR PÁNCÉLÚ
a rekamiék világító bástyái mögött
MÁRIA KERESZTÉNY VITÉZE a cica-csendéletek alatt
a kombinált szekrények fenekén amikor
zúgnak Nándorfejérvár harangjai
és véres fejjel menekül a török a mozivásznon
de a valóság illúziótlan olaj- és csiriz-szagú továbbá
mészfoltos ruhában utazik a villamoson és szombat este
a legújabb táncokat táncolja egy pókhálós hodályban
mi ez a rozsda nyelvünkön és ujjainkon ez az óra
mely négyszáz éve harminc évet késik
mi ez a száz évet siető ketyegés a földben a szántás alatt
ez a lázadás az idő sérthetetlen hülyesége ellen
hogy minden csak elemi számítás
papír és írógép csak BOCSÁNAT
HOGY A LÁBÁRA LÉPTEM a barlanglakók
elrohadt tüdeje és állati vérszomja
csak divatjamúlt költők életrajza
akik egy borjú tekintetével bámulták a Szamothrakéi Hírnököt
milyen hírt hozott megnyert csatákról és arany karkötőkről
és olyan népekről akikre süt a nap
EZT ÖN NEM ÉRTHETI
mi ez a szerelem a belátásokon túl az értelmen innen
a föld gyerekkorában a csizmatalp-levelek között
ez a négerek-közt-néger Párizs majálisában
a sárga combok és fekete mellek dzsungeléból ez az anziksz
(a Place de la Concorde esti díszkivilágításban)
teli a szám kiköphetetlen anyafölddel
a lélek tavaszi futása a japán lány mögött a nemzetközi
csípő- és far-rezegtetésben a menekülés
ösztönös vágya mikor a kerítés mögött egy ócska fészer
az őskor idétlen emlékműve egy parasztház
egy kétszobás komód a fejére szakad
KÖSZ HOGY IDÁIG ELHOZOTT
a csupa reménység tavaszban
a csupa szerelem mezőn
JÖJJÖN MAJD MÁSKOR IS
erre a csodálatos földre
ahol mezítláb szaladgál a téboly
és nem égnek le a nyár végvárai
A FELESÉGEM ÉS A KÉT GYEREK a fényképekkel
az örökölt kacatokkal az összespórolt bútorokkal
csak virágzik a meddő gyönyörűség JÓ UTAT
csak virágzik a gyógyíthatatlanul zöld kert
megkövezve a bibliai napsütés
hegyes szikláival
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]