A tábornok délelőttje. Keserves délelőtt. Kezdődik a székrekedéssel. Aztán a
körömvágás, hajmosás. S máris futás a díszszemlére. Persze megint nem megy a fejenállás.
Egy évvel a nyugdíj előtt: örökös rettegés. Katonák, túl sok a tripper – sírja el magát. Aztán a
lábvizit. Aztán a lőgyakorlat. Ágyúval emberekre. Tíz-húsz halott, de mindig betörik egy-két
kirakat is. Abból pedig mindig nagy ügy van: üvegigénylés, leirat, kártérítés – ki bírja ezt
idegekkel? Aztán a lángszórók bedöglenek, nem megy a hullaszállítás: parkolni nem lehet a
forgalomtól. Madzagon húzni a hullákat a járdán – költséges és hosszadalmas. De mit lehet
tenni, béke van. Aztán a gyógyszert bevenni, hogy kőkemény legyen a széklet és szögletes.
Aztán már nincs is semmire idő: futás haza ebédre! – Vigyázz! – ordít a kapuban az egyéves
kisgyerek. Nohiszen – van is mire. Hát élet ez? |