A házak falaiból kiordít a vadállat. – Uaaá – mondja rémületesen. – Ááá – felel neki az egész
város a cirkuszi oroszlánok titkolt és fékezhetetlen rettegésével. – Ááá – üvöltenek ijedten a félelmetes
neonreklámok. – Ááá – üvöltenek az admirálisok, professzorok, főzeneigazgatók és művezetők. – Ááá
– üvölt kurválkodó asszonyára a férje rettenetes rémülettel a szívében. – Ááá – üvöltenek az öreg
nénikre meg a vak bácsikra a legújabb típusú személykocsik meg az emeletes teherautók. – Ááá –
ordítanak rémülten a hadbírák, a fertőző betegségek, a sírkövek, a hivatásos pofozóemberek meg a hősi
halottak emlékművei. – Ááá – ááá – ordít hosszan, a lélegzetvételre kis szünetet hagyva az egész,
villamosvonalakkal megzabolázott hegycsúcs- és völgytorok-halmaz. Közben a Nap donogva és
csiklandozva ott ül az emberek, a házak meg a reklámok orrán. – Ááá – ordít rá félelmetesen, a
rémülettől majdnem sírva fakadva a város. Hiába, a Nap ott ül négy-öt éve, és ott még ki tudja meddig?
Dél van. |