Sírirat

Horgonyt vethetsz a földben, tavaszi testek Kolumbusza. Nők mellén hajózni, eleven vitorlát bontani – van-e szebb ennél? Örökké éhes, eltűntél örökre. Gyönyörű roncsok felett robajlik nélküled az év: szülnek és akasztanak. Felejthetetlen arcodat sem idézi gyereksírás vagy özvegy emlék, éhséged sem forog a nedves földben nyughatatlanul: egy sírirat őrzi ezer szerelmed, az is csak töredék:

– No lám – gondolhatja, aki a délutáni tolongásban gumibabákat vásárol gyermekeinek, és futtában felnéz az akasztott emberre, megvan-e még, a varjak nem ették-e ki a szemét, és egyáltalán hogy érzi magát a madzagon: – No lám, milyen poétikus!