Láttam én mást is. K-t pofozták. Lassan, szakértelemmel. A szája szélén lassan elindult a vér, megkerülve
az állát lecsurgott a nyakán, a derekáig. Ott a vászonnadrág cseppenként felitta. Szemmelláthatóan nőtt a folt. Mit
mondott és kinek? Melyikünk tudja, mit beszél? Itt nagy a meleg és közel van a folyó és az erdőből kiárad az
állatok szaga. Ki tartja a száját ezen a vidéken? Színektől és szagoktól fecsegni kezdünk mint a papagájok. És
jaj nekünk. Erdő virága, dzsungel illata – mily felemelő annak, akinek a gyomrát széttapossák és két gyerek marad
utána meg egy bennszülött nő. Porter úr jegelt sört iszik. A bozótba nem megyünk, nem üvöltözünk mint a tigrisek, puha kezünkből nem eresztjük ki az ősi karmokat – hiába lenne jobb úgy. Bevárjuk még
a legközelebbi hajót. Cukros ponyvákban a tankok, édes olajban a gépfegyverek – és megyünk. Vagy
menekülünk; ki tudja? Titoktartó a tenger. Gyerek voltam, ma sincs még ránc az arcomon.
|