Madár ébresszen ketrecedben! Fütyörészni a bajban, fütyörészni a bajban – hallgasd
az egyhangú éneket, és lelked mosolyából kiárad egy egész ország hajókkal és hegyekkel.
Komorabb jelenést ne keress: szárnyával leveri a templomok tornyáról a glóriát a nyári ég,
most ő maga tündököl. Sejtetted ezt már régen is. De mégse hitted volna ilyennek, ilyen se
vígnak, se szomorúnak, csak fényesnek, ragyogónak, ilyen egyből-faragottnak,
bonthatatlannak a hajnal tündéri párnái fölött. Köszöntelek – hajol földig a kerti virág
büszkesége. Neked mozdulni sem kell. Ihattál itt keserűt is, édeset is – hová tűntek el a
városokat porig égető vezérek? Ülnek a kerti székekben hallgatagon, csont-fehéren, madarak
éneke jár ki-be üres szemgödreiken. Az nevet csak, aki így nevet – harsog a nyár a parttalan
égben. Az nevet csak, aki így nevet – zúgják a füledbe a győzhetetlen lombok. Az nevet csak,
aki így nevet – harangoznak délre az almák. És tágabb a bástyafokok bánatánál egy porszem
mosolya. Legszebb időnk gyümölcsét tépi le az ősz. |