| Ki hallja meg Zsigmond király vadászkutyáit, |
|
a kalapács barokk csilingelését, istenes szerbek énekét, |
|
a göndör szentek keservét az autó-pöfögésben? |
|
| Itt járt gyalog a szerelem hínáros ég alatt, |
| itt verte félre a szőlőszemek zöld harangját, |
|
mert kigyulladtak a félőrült virágok |
|
a dunaparton és a festők vásznain. |
| Itt tanulta a képzelet a parasztházak mértanát, |
|
ásók, kapák szobrászatát, a meszelt falak látomását. |
| Itt szállt alá fekete szárnyain a súlyos angyal, |
|
útban a tüdőbaj és a halál felé |
|
kinyújtózott a faragatlan deszkán. |
|
| Itt kérdezi sziklán a fény, vásznon a festék: |
|
honnan hová ennyi mosoly, |
|
a gyász, a győzelem az utcán? |
|
| Sütkérezik a kő, mint vénasszony a nyárban, |
|
nyöghetsz a falban, Kőmíves Kelemenné! |
|
|