Elégia vonósnégyesek számára, T. S. Eliot úr tiszteletére^*

Kiss úr fölébred, vörös combjain   tegnapi légycsípések érmei. Élveteg fény. Bőrét sikálja.   A dörzspapírok hajnali eksztázisából neje kigurul.   Mózes kezében aktatáska. Kőtábláit zsírpapírba   becsomagolja. Rohan a gyárba, lúdtalpas polka, rémület.   Umtatta, umtatta. Örök hűséget fogadott Szidi néni.   Felhőtlen fény mennydörög, árad, a várost eltapossa.   Sikoltás: tetszik tudni a fiam azt írta. Robbanás:   te, te! Az ég romjaira zúdul a fekete föld   hulláma. A házak tövig égnek. Kissné zokogna, vakaródzik.   Tíz óra, végítélet.