| Tengert a városon, felhőtlen romokat és azt a némaságot, |
|
ahogy az élveteg és anyás meztelenség neveden nevez |
|
comb-közti ajkain a végső emberi beszéddel, |
|
letépett fej, kicsavart kar, üvöltő homlokok erotikája! |
| Ilyen vadságot, ilyen éhezést: Robinzon csónakjának roncsait |
|
(kevés beléptidíjért) s a deszkákat szétnyaló fiatal ajkak |
|
örvényében a nem-halkuló suttogást, hogy Szeress! és Még Szeress! |
|
és Így Ölelj! és Még Ölelj! és Te! Te! Elviselhetetlen! Édes Állat |
| és a szél édes nedveit, a rozsdalepte körmöket, a hánytatóan édes melleket, |
|
s – kinyíló ajkak, boldog fegyverek! – kis kurvák csengő énekét. |
|
| Nem messziről hallgatnád a harangszót, mikor a hetedik nap |
|
fényét kigyújtva vakhit és lélek egyezkedik |
|
s kést fog az áhítat az áhítatra és kinek isten sem jutott, |
|
sem egyéb kegyelem, ott áll az esőző fényben józanul. |
|
|
És homlokán, mint megcsalt szeretőkén, |
|
a sós szél kristályos kis szarvakat növeszt. |
|
| Így, tetszik, nem tetszik, vitorlát kell majd bontanod |
|
és partot többé nem találsz és tudod ezt előre. |
|
Hosszan fojtogat majd a tenger. |
|
|