A tűzvész emlékei^*

1 A láng beszélt a füst és korom fekete ajkai kitárultak mint az ablakok a csont és a hús dadogása minden tagodban erre emlékszel majd a zenén túl merev mosollyal igazán mondhatom nagyon rokonszenves hát okos is ha úgy vesszük sokra azért ne számíts merev szájjal   2 te a torkodban érzed majd a szavak görcseit minden nappalodban minden éjszakádban minden lépésedben az úton elalvás előtt a megszokott mozdulatban a sarkon ahol vártál rám láttad a fekete ágat a sarkon is az ágban is a halálig testvérem ki itt égsz mellettem a tűzben a pusztulást látod és szólni se tudsz egy összetört arc romjai ezt tudod a láng heves fogai ezt tudod iszonyat vagy magad is egy szem rémületében olyan rettegő örvény olyan őrült vízesése a semmit-nem-mondó szavaknak a szék melyre leültem az ágy ahol aludtam szennyes áradat sodrában bukfencezett amikor a házba bevonultak das kleine kind én fütyültem a folyosón anyám rémülten rohant ki azonnal gyere semmi nem függött össze semmivel   3 a kéz felemelt nézze milyen kedves igazán milyen kedves a kigyulladt függönyök ecsetével odarajzolt az elfogyó borostás arc mellé hol a nő mint ló nyerít hisztérikus nevetéssel s robbanó levegőbe ugrik fejest a gyertya képzelje már csak mi nem égünk körben a házak végig én megértettem mi reszket a vinnyogásban a fiamat a nyomorultak a roskadt ágy s a kopott faliszőnyegek vidéki díszletei között e két szóban milyen iszonyat fuldokol ki maga is fuldokolt ott állt a drót mögött a naptól lángolva mint a fáklya embertelen nyomorában halkan beszélt a jóisten mondta furcsán bicsaklott a hangja nem nőtt meg a szenvedéstől esetlenül állt a durva bakancsban mint akit az állásából kitettek ostobán újra mondta a jóisten az egyetlen akit szerettem nem tudsz te semmit   4 nem tudsz te semmit engem nem változtat meg semmi engem nem old meg semmi fekete vagyok belül mint a megégett gyümölcs felkaplak s viszlek gyilkos lépések a deszkán gyilkos ölelés az ágyban s megfulladsz a torkodat markoló gyönyörtől ki legszebb voltál közöttünk tekeregsz mint a kígyó és sziszegsz üss meg üss meg hogy sírjak felkaplak s viszlek ilyen olcsó az áhítat és nincs ütés hogy sírni tudj csak a tekintet és attól nem sírsz csak vacogsz eleven jég a lángban ismerheted-e a gyűlölet útjait ismerheted-e a szeretet riadt keresését ki itt égsz mellettem a tűzben néma vagy öröktől fogva most válaszolj a lángba nézzek-e ahonnan semmi vissza nem tér ahová semmi meg nem érkezik most válaszolj magamba nézzek-e ahol minden kialudt csak ez a láng ez a láng ez a láng örökké égő csontjaimban most válaszolj ha nem lehet teljes a nap hiánya mért dől rá az éjszakánkra ki fuldokolva riad rémes álmaiból elevennek látja a holtakat s beszél a nyelvükön nem több a visszhangnál csak emlékezik örökké emlékezik a temetők után az utcán a rothadt éjszakákra az utcák után a kórház nyirkos rémületére hol születése őrült képein a vonalak szétmásztak mint a hangyák s hogy égni fog örökké égni fog kigyújtja mások éjszakáit izzó nyomorát őrzi szívében kigyulladt kézzel megérint füstölögsz mert nem szeretheted kínjaiért mit megvadult szíve kívánna olyan öngyilkos ölelés olyan keresztje tövise a szeretetnek hogy megbénul a vágytól szavai csikorognak ajkain   5 ember ki hazaérsz mikor a szél lecsap nézd összetört arcom semmit nem fogó kezem emlékezz rá én nem érek haza se kínban se csókban se kegyelemben emlékezz rá mikor a szél lecsap ki a halálban ébredt ölni fog megfojtja percei minden gyönyörét emlékezz rá mérget vetettél kivirágzott tüzet ültettél kivirágzott mikor a szél lecsap kigyullad az este s látod a pusztulás érkezését lázas levél alakjában forró rekedt szél alakjában nézd a délután halálát emlékezz rá míg üzletelsz így múlik el az évszak ledőlsz akár a fal és megrothadsz elevenen és nincs az a részegség melyben felejthetsz mikor a szél lecsap az évekre melyek magukat mérgezik mikor a szél lecsap és ég a levegő és füstölnek a vizek emlékezz rá a gyógyíthatatlan gyűlöletre a tűzre mikor a szél lecsap   6 megyek a várost járom mocskosan a csendtől láttam a kövek halálát megtöretésem megaláztatásom a port az összetört port ismered üres kezeimet nézem üres szemekkel