| A házban tűz van és halott van. |
|
| És gyász a hangtalan lépésekben, az udvaron felrúgott kövekben. |
| Oly iszonyú ragyogás úszott e délkörön |
|
hogy megteltek a maradék hegyek s a madaraktól sebhelyes mezők |
|
egy parasztház torkot markoló bánatával. |
| E ragyogásban semmi nem vagyok, csak hogy fejem lehajtom, |
|
csak hogy megyek minden tagomban némán mint a tűz. |
| S hallom az isten versét dübörögni a csendben: |
|
ki meztelen voltál mint a villám, meztelen lettél mint a fű. |
| S könnytelen lépéssel elindul meghalni az erdő. |
|
| Kimondani ezt a szájat, ezt a simogatást! |
| Kimondani ezt a tekintetet, mely megérinti puhán a táj szépségét, |
|
ezt a sírást, mely arccal a homokra taszít s gyökeret ereszt a kövekben, |
|
ezt a kezet, mely megadja magát egy almának, egy kalapács nyelének |
|
s zajtalanul hervad el a termékeny réteken! |
|
| Nagy föld lehellete. Innen már szökni nem fogok! |
|
| Boldogan áll a halott akác a nap delén, |
|
egy teljes évig áll egyetlen délelőtt fényözönében. |
|
|