Lovam

Keresnek. Vésik nappalom,

feltúrják estemet.

Létemből, mint egy osztrigát,

tűvel feszítenek.

Fülem mögött zizzennek és

ujjuk hajamba kap,

s a szekrényből, mint holttetem,

nyakambaomlanak.

Hiába. Lent dobog lovam,

és hangja hallattán

a csigalépcső megremeg,

s felbúg csizmám nyomán.

Térdem közt nyikkan a nyereg,

lágy véknya felneszel,

két lábra nyúlik, s mint a nyíl,

surrogva pattan el.

Fülemnél gyönge ág sivít,

a fűben semmi nyom,

s a hajnal hűvös cseppje fut

mezítlen arcomon.

1946. március 30.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]