| Nincs miért sajnálnom magam. |
| Nem üldöz és nem áld a sors. |
| Se jobb, se rosszabb, mint a többi, |
| épp annyi járt, amennyi volt. |
|
| Csak elmém torz sugara kábít, |
| a tárgyakat haránt szegi, |
| s a hosszú árnyék szörnyeket szül, |
|
| Köszönöm, hogy velem maradtál, |
| hogy nem riaszt a ferde árny, |
| s felvont ujjad mutatja egyre, |
| hogy meddig ér a mért arány. |
|
|
|