Az őszi tarlón

Fekszem, s mintha kint feküdnék

az őszi tarlón, rőt mezőn,

két szemem az égre tárva

ifjú-módra, kérdezőn.

Majd lezárva, ifjú-módra,

– hogy sziszegnek itt a fák, –

nincs halálosabb a földön

mint a lenge ifjúság.

Amikor még nem születtem

nagy homálya oly közel,

szele sípol csontjaimban,

én még nem feledtem el.

Én tudom, hogy nincs reménység,

nincs erő, csak áhitom,

s nyurga vállam összecsuklik,

mindhiába tágitom.

Fekszem szótlan, messze nyúlva,

lábam már az űrbe lóg,

s fent: óriási őszi pitypang,

hófehéren leng a hold.

1941. november 29.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]