Eső, hó (Dalmát kutyák?) Gőzölögnek

Eső, eső, van mit siratnod, legelső hó, van mit takarnod, nem mondhatnám, hogy könnyű volt az év. A hó felett már szinte semmi. Itt-ott fekete foltok. A hó alatt, persze kőtörmelék. Alig lejjebb korhadva, pincedeszkák, vértanúság, szétpukkadt villanykörték, szilánkos valamikori fények. Temetések. A hó felett: már szinte semmi. De nem. Azok a barna-fekete foltok. Azokról meg ne feledkezz. Ők hagyták itt, az ember előttes vagy felettes pompás, fehér, feketepettyes dalmát kutyák. Kicifrázzák a szemfedőt, mint pelenkát a csecsemők. Talán mégis pelenka, sőt pettyes-koszos-pompás védőköpeny. Talán. Addig-amíg. Hisz gőzölögnek a vigasz- koszocskák. Egy darabig. 1989. télidő