|
Áprily Lajosnak, Jékely Zoltánnak
| A kertre kell, a kertre mindig, |
| a mintha-most-is, mintha-volna mellől |
|
| Tulajdonképpen azt hihetné az ember, |
| hogy a múlt lecseng. De nem, |
| eltűnik, aztán visszatér, |
| a földet megkerülve visszatér, |
| hol maggá tömörülnek, hol kinőnek, |
| pontatlan útjain a téridőnek |
| statisztikai átlagban újranőnek, |
| pontatlan törvények szerint. |
|
| Ott járnak ők, az épp megint kinőtt |
| kertben, szórt fényben, fasorokban, |
| s a lentibb szintek sorfala között, |
| a cirmos-arcú árvácskák között, |
| tigris-pofácskák voltaképp, de még |
| kicsik, még serdületlenek. |
| Kábeltekercs egy sziklakőre téve; |
| egy villanyszerelés emléke vagy jövője. |
|
| Ott járnak ők, ott járnak a visszatérők, |
| körvonalakban, sétájuk hossza által |
| de néha visszafordulnak felénk, |
| mint egy tisztás a rengetegben, |
| mint áram, ázott kábelekben |
| kigyúlva, elhomályosulva, |
| mentén el –, visszakanyarulva, |
|
|