A tüskék…

A tüskék. Van vagy tizenhét darab… És mennyi, amit félig elfeledtem! A szerelemről bizony már letettem, s az agyam: másfél talpalat. Idő? Igazság? Hová is jutok? Mint messzelátó keskeny karikájú feszülök rá az óriási tájra, lépnek szememben lassú lovasok – ha nem, hát nem. Izzíthatod a képet, lovasok, tüskék, karikák hadát, – míg fehérre lobbantaná magát, mint facipő, kongó szívébe lépek.