Délelőtt

Én úgy igyekszem. Fölkelek. Én sűrű kávét készítek. Mert vannak még szokásaim, mint bárkinek. Széles díványra kuporodva könyveimet lapozgatom. Én figyelek. És jobbkezem balvállamon, balvállamon. Ott fent a dél vonul csapatban, itt bent a vatta-némaság, – mint vékony ing, a gondolat úgy vérzik át, úgy vérzik át. * Mint belső részét tengeri uborka üldözője arcába torlaszolta – megmenekültem és üres vagyok. * Tudod, mi a közöny? A föld kidőlt, megdermedt s összetört bazalt kérgén latolhatom: mekkora volt a fájdalom. * Jó, bevallom bűnös vagyok. – – – – – – – – – – – – – – Csak tudnám, mit követtem el, hogy ennyire bűnhődni kell. – – – – – – – – – – – – – – mert meg kell bűnhődnöd azért is, amit ellened elkövettek. * Egy patkány lakott beleimben, nem vettem észre, míg kirágta. Már szemgolyóm sincs. Szemgödörrel tátongok a lyukas világba. * Holnapra kelve mi vigasztal? Lábkörmömet bekenni lakkal. * Nem szenvedek. Csak elviselhetetlen. Mért fáj az, ami nincs? * Mint nagycseppű, langyos eső görbe tájék gödrein, ráncosodó tenyerembe gyűlnek langyos könnyeim