Róma
Bor bor! Te édes! Kövér és piros! |
Úristen! Hogy mióta tudja elménk, |
hogy veled élni jobb a szerelemnél, |
hogy kortyod, mindig, új életre mos! |
|
Csak nem merünk. Még visszatart, hogy józan |
hullának lenni illendőbb a korhoz, |
mint eleven bolondnak, ki rikoltoz |
és gáttalan vizel az utcaporban! |
|
|
|