Róma
| Bor bor! Te édes! Kövér és piros! |
| Úristen! Hogy mióta tudja elménk, |
| hogy veled élni jobb a szerelemnél, |
| hogy kortyod, mindig, új életre mos! |
|
| Csak nem merünk. Még visszatart, hogy józan |
| hullának lenni illendőbb a korhoz, |
| mint eleven bolondnak, ki rikoltoz |
| és gáttalan vizel az utcaporban! |
|
|
|