A természetről
Én nem hiszek a természetes ágyban |
ahol szeretni és meghalni kell, |
és fütyülök rád, emberi esettség, |
ha megbocsátlak, gyilkosom leszel. |
|
Nem egyezem bele a fájdalomba, |
és nem lesem a langyos ég kegyét |
a hazával is jobb híjján törődöm, |
mert nem hiszem, hogy az enyém a szép. |
|
S a távolibb sem jobb a közelebbnél, |
a természetet teljén tagadom – |
ujjam csak a te formád tapogatja, |
míg felragyogsz kezemben: fogalom! |
|
|
|