Érthetetlen
Érthetetlen, hogy mért kell annyit élned? |
Iszapba fúrni, légbe vetni tested, |
s míg a díványon végigheversz resten, |
ép elméddel kockázni a sötétben. |
|
Tapaszd be a gyermekkor folyosóit, |
örökséged ne ökrendezzen itt sem; |
az oktalan kínt meg nem váltja isten – |
de tán a bölcs hit épp a mennybe lódít? |
|
Érthetetlen – de ne tagadd, nem adnád |
a sűrű létet, bárhogy is szakad rád, |
s hiába adnád: úgysem adhatod. |
|
Világosságot facsarj hát sötétből, |
a kényszer úgy diszítsen, mint az ékkő, |
s az oktalan repítsen, mint az ok! |
|
|
|